A múlt héten kezdődtek fájásai annak a 36. hétben járó kismamának, aki már gyakorlott szülőként kezdett készülődni, mikor hirtelen felgyorsultak az események, így férjével végül a mentők segítségét kérték az ikrek érkezéséhez.
A kiváló mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben az előkészületekre instruálta a szülőket, majd bajtársnőnk vezetésével néhány perc múlva megszületett az első gyermek, aki azonnal fel is sírt. Ezt követően érkezett az első mentőegység, akiket már ismerősként köszönthettek a szülők, hiszen a pár első gyermekének születésekor szintén bajtársunk szállította kórházba a kismamát 3 évvel ezelőtt. Az örömteli találkozás után pedig bajtásraink pillanatok alatt világra segítették a második gyermeket is.
A gyermekek érkezésekor olyan nagy volt az öröm, hogy még a nagymama is megölelgette a mentőket, köszönetet mondva munkájukért. A helyszíni ellátást követően az ikreket a neonatológiai rohamkocsi, a büszke édesanyát pedig a debreceni rohamkocsi szállította stabil állapotban kórházba.
Forrás: Országos Mentőszolgálat










Hozzászólások