Miután szétsírtuk magyarosan bús szempárunkat és szétröhögtük magyarosan réveteg agyunkat a közmédia új hírcsatornájának debütálása láttán, ejtsünk néhány szót a Rudolf Péter rendező által jól megsütött, egyébiránt a közmédia által támogatott és bemutatott Kossuthkifliról, melynek első epizódját vasárnap helyezte elibénk a Duna Tv.
Fájintos lett, no. Fehér Béla regényének tévésorozat-változata oly mértékű érdeklődővé tágulást okozott a honi tévétartalomhoz szokott szemnek, mint mikor a cölibátusból kiugrott pap először érinti valamely meztelen leány finom-pőre bőrét. Rendesen intellektuállis tűzbe jöttem, látva a zseniális 48-49-es sztori filmre feszítését, a szép és maradandó képeket, a színészek szerelmetesen incselkedős, vérbő, de komoly értékeket mutató játékát, hallva azt, hogy Rudolf mester nem herélte ki a regény korabeli-korelőtti-korutáni szövegét, meghagyta azt figyelemre kötelező és kényszerítő élvezetnek.
Jó volt hát nézni a Kossuthkiflit, amely félő és sajnálatos módon vélhetően nem válik majd közkedvencé, tömegnemzedékek eposzává: a kevésbé cizellált jellemek aligha fognak megértési akaratot és időt erőltetni a szöveg felfogására, a vérnépvérnemzetieknek túlságosan esendőek-lükék lesznek a sorozat néha léha misztikummal övezett hősei (igen, a magyarok is), a posztultramodernveryprofi látásmódhoz pedig kevésnek számít majd a filmkockák formabontogatási szándéka-eredménye.
Persze azt akarom, hogy a fenti félelem égjen el gyorsan, mert a Kossuthkifli megérdemli, hogy beléharapjunk, vagy hogy legalább föléhajolva finoman megszaglásszuk. Van még 5 epizód hátra, meg lehet nézni, nehogy úgy járjanak, mint a történet gyorsan kimúló franciája: “Tudja a gyalogrípa! Lenyestem a másik karját is, hogy ne tudjon imádkozni, aztán megrepesztettem a koponyáját. Szakadt, mint a hadházi dinnye! Láttam a lelkit elszállani.”
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások