A filmhez, hogy minden utalást megértsünk, több filmet és sorozatot kell ismerni. Ezek a filmek már nem teljesen új közönségnek szólnak, hanem azoknak, akik 2008 óta követik a történeteket. Ebből is adódik, hogy ez már egy X vagy Y generációs rétegnek készül, ahogy a filmben is elhangzik Meltől (Geraldine Viswanathan), hogy ő még gimnazista volt, amikor megalakultak a Bosszúállók (2012-ben). És ez a csoport szereti a már bevált elemeket (a poénokat, a látványos akciókat a világ körül és a liftes jeleneteket). Erre a legjobb példa, hogy ezekben az alkotásokban már nem pusztán színészek, hanem az általuk játszott karakterek cameóznak egymás filmjeiben. De már nem elég neki, hogy ugyanazt kapja, amit egy korábbi filmtől már megkapott. Az is egy kikacsintás arra, hogy figyelnek a rajongóbázis igényeire, hogy senkinek nem tetszett a Kiképző (Olga Kurylenko) karaktere – mivel ellentétje volt a képregényes változatának, ahogyan Deadpool a X-Men kezdetek: Farkasban –, ezért ebben a filmben pár perc után ki is írják.

Ezért is lehet, hogy ez a film most jobban elmerült abban, hogy mi különbözteti meg a hőst a gonosztól, ha van ilyen egyáltalán. Jobban ráfekszik a pszichológiai témákra, ami jól áll neki. Kap egy kis mélységet tőle. Ennek a középpontjában a film főszereplője, Jelena (Florance Pugh) és főellensége, Bob (Lewis Pullman) karaktere áll. Jelenának meg kell küzdeni azzal, hogy elvesztette a testvérét, és hogy korábbi tettei miatt bűntudatban él. Bob egy átlagos ember problémákkal, aki egy emberkísérlet során az Őrszem nevű szuperhőssé vált, a kérdés az, hogy képes-e uralni a hatalmát, vagy őt fogja uralni Valentina (Julia Louis-Dreyfus). A Mennydörgők a Marvel egy újabb antihős-csapata, amit Valentina Allegra de Fontaine, a CIA igazgatója állít össze.
Tagok:
- Jelena Belova: egy Fekete Özvegy, Natasha Romanoff húga és a Vörös Őr lánya
- Szellem (Hannah John-Kamen): egy percig anyagtalanná tud változni, az ő karakterét a japán tsundere kifejezés írja le a legjobban, mindig segít a csapatnak, de úgy tesz, mintha nem akarta volna
- Vörös Őr (David Harbour): állam által pénzelt szuperkatona, Jelena apja, orosz Amerika Kapitány koppintás, limuzinszolgálatot vezet, ő a ciki apafigurát testesíti meg
- Bucky Barnes (Sebastian Stan): állam által pénzelt szuperkatona, a Tél Katonája, a szuperkatonaszérumtól erős, gyors.
- John Walker (Wyatt Russell): állam által pénzelt szuperkatona, a Temus Amerika Kapitány, aki kicsit beképzelt.
Egyrészt a Mennydörgők csapata is érdekes, de inkább Őrszem eredettörténete miatt fontos a film, ami által el tud merülni olyan kérdésekben, hogy ki számít hősnek, valakit a képességei tesznek-e szuperemberré, mi választja el a hőst a bűnözőtől. Meghozza a kedvet az Őrszem képregényekhez, amelyek közül magyarul az Új Bosszú Angyalai 2. kötete, az Őrszem jelent meg, hasonló alapötlettel, mint amivel a film is dolgozik.

Az emlékek megvalósítása egyedi módon úgy történik, hogy Bob bekerül saját maga és mások legrosszabb emlékeibe, így ismerjük meg a hátterüket és érzéseiket, ugyanakkor ezek nem csak gyors bevillanások, hanem elidőzünk bennük, és megtudjuk, hogy az érintettek mit gondolnak ezekről az élményekről.
Kérdezgetjük azt, hogyan lehetne jobb Marvel filmet létrehozni a Bosszúállók: Végjátéknál, és most kiderült, hogy nem a minél nagyobb, multiverzumos fenyegetésekben kell keresgélni, hanem abban, amiben a Marvel egy orrhosszal a DC előtt jár, az ember belsőjében, annak motivációiban, erényeiben és gyarlóságában tud még maradandót alkotni egy olyan filmmel, ahol a hősnek először saját magát kell megmentenie.
Néhány további érdekesség a filmről:
- Florence Pugh valóban leugrott kaszkadőr nélkül a Merdeka 118 épületéről Kuala Lumpurban, Malajziában. Az épület a világ második legmagasabbja, 678,9 méter magas.
- Számos nemzetközi plakát szerint a címben szereplő * azt jelenti, hogy „A Bosszúállók nem elérhetők”.
- A három idei MCU-film lazán összekapcsolódik.










Hozzászólások