Magyarország és Lengyelország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyjuk, hogy éket verjenek közénk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel államfővel tartott találkozója után kedden Varsóban.
Novák Katalin a Belvedere Palotában megtartott sajtóértekezleten elmondta: nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként lengyel barátainkhoz vezetett, hanem magától értetődik, ezeréves barátságunkból következik, és abból is, hogy a lengyelek és a magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz. Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei.
Az értekezleten a felek arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket.
„Magyarország elemi érdeke, hogy energetikai szempontból is több lábon álljon, növeljük szuverenitásunkat, Oroszországtól való függetlenségünket ebben a vonatkozásban is, erre viszont forrásokra van szükség” – mutatott rá a magyar államfő.
Andrzej Duda egyetértett magyar kollégájával, aki szerintBrüsszel késlelteti a magyar helyreállítási alap eszközeinek folyósítását, miközben Magyarország energiabiztonsága komoly beruházásokat igényel.
Az, hogy a magyar köztársasági elnök a megválasztása után az első lépéseit Lengyelországba, Varsóba irányítja, annak jele, hogy folytatódni fog a lengyel-magyar barátság, mivel ez az elnökasszony akarata – jelentette ki Duda.
Az ukrajnai háború kapcsán Moszkvával szemben készülő hatodik uniós szankciócsomagról Duda elmondta: Magyarország energiabiztonsága, a szállítások diverzifikálása komoly beruházásokkal függ össze. „Ezeket nehéz lesz megvalósítani, ha visszatartják a Magyarországnak járó uniós helyreállítási eszközöket” – húzta alá a lengyel elnök, hozzátéve: hasonló a helyzet a lengyel helyreállítási tervvel is.
Forrás: MTI










Hozzászólások