A Cessna Caravan típusú repülőgép röviddel a felszállás után zuhant le és gyulladt ki, senki sem élte túl a balesetet.
Külföldi turistákat szállító kisrepülőgép zuhant le kedd reggel Kenya partvidékén, Kwale megyében. „Sajnos nincsenek túlélők” – közölte John Cleave, a járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke az előzetes információkra hivatkozva. Hozzátette, hogy az utasok közül nyolcan magyarok, ketten németek, a kapitány pedig kenyai volt. A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti parkhoz, de a felszállás után röviddel – a repülőtértől mintegy 40 kilométerre, egy erdős területen – lezuhant és kigyulladt.
A hatóságok tájékoztatása szerint a repülőgép néhány perccel a felszállás után a földnek csapódott, majd lángba borult, a helyszínen csak a kiégett roncsokat találtak. Szemtanúi beszámolók szerint a helyszínen egy óriási robbanás hallatszott, és a repülőhöz érve már felismerhetetlenségig megégett emberi maradványokat találtak. A kenyai polgári légi közlekedési hatóság közölte, hogy vizsgálatot indítottak a baleset okainak feltárására.
forrás: HVG










Hozzászólások