Ma van az Olimpiai világnap: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan 1894. június 23-án alakult meg Pierre de Coubertin báró erőfeszítései révén, 1996 óta négy évent megrendezik az olimpiai játékokat.
A második világháború miatt az 1940-es, vagy az 1944-es olimpiai játékokat nem tartották meg. 1948 januárjában a NOB jóváhagyta az Olimpiai világnap ötletét, hogy megemlékezzen a NOB 1894. június 23-ai, párizsi létrehozásáról.
Mint tudjuk, hazánkban hatalmas kultusza van az olimpiai bajnoki címnek, itt csak az arany számít, és nem véletlenül alakult így. Temérdek sporthéroszunk van, főleg annak fényében, milyen kis ország vagyunk.
Az első halvány olimpiai emlékem, amikor Misa mackó, az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurájának gigantikus példánya a záróünnepségen felemelkedett a stadion gyepéről. Akkor még nem is tudtam, csak később olvastam például Növényi Norbert aranyáról birkózásban. Arról sem, hogy bojkottálták a nyugati országok a tornát. Válaszul 1984-ben a szocialista tömb sem ment el Los Angelesbe, kivéve a románokat, ők tettek magasról a szovjet direktívára.
1988, Szöul, kamasz fejjel, sok-sok éremmel („Gyere, gyere, kicsi lány!”), és a rendszerváltás éledező fuvallatával, 1992, Barcelona, magyar zászlóval néztük a kocsmában, ahogy Egerszegi Krisztina, Ónodi Henrietta, a mi kis szerelmeink olimpiai bajnoki címet nyernek. 96-ban főként Kovács „Kokó” István bokszaranyérme fogott meg, no meg a labdarúgóink, köztük a debreceni Madar Csaba, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Pető Zoltán, Szatmári Csaba ötössel.
És 2000-től jöttek a vízilabdás győzelmek, zsinórban három, a póló Aranycsapatától, mámoros, s ahogyan az időben egyre közelebb vagyunk, homályosuló emlékekkel. Mindekinek van olimpiai élménye, még annak is, akit nem érdekel a sport. Talán, ez a kulcsa a mozgalomnak.
Hozzászólások