Orbán Viktor félszemű kuvasza

Meglepetten szembesültem azzal, hogy egyes kollégák féktelen elszántsággal nyomoztak Orbán Viktor állítólagos kuvasza után. Amikor a cikk elejét olvastam, úgy éreztem, a kollégának az a baja, hogy Orbán soha nem számolt be arról, hogy van egy kuvasza, s arról sem, hogy azt kölyökként majdnem agyonverték. Aztán kibújt a szög a zsákból, rájöttem, hogy a kutya csak ürügy volt egy jó kis mészároslőrincezésre. Valahogy mintha a nagy mészároslőrincezés feledtetni próbálná a tényt, miszerint ezt a szerencsétlen jószágot csaknem agyonütötték.

Meg kell mondjam őszintén, számomra tökmindegy, hogy van-e kutyája Orbánnak. Az is totálisan mindegy a magyaroknak, hogy fotózkodott-e már vele, vagy felvállalta-e a nyilvánosság előtt. Az is rohadtul mindegy, hogy hol tartja a kutyáját. Az megnyugtató, hogy a kutya jól van, s egy „luxusmajorságban” él. Az pedig egyenesen felemelő, hogy a kutya lakhelye egy „gyönyörűen felújított, inkább kastély-, mint majorságjellegű épület.” Annak meg, hogy ezt pont Mészáros Lőrinc tartja rendben, kifejezetten örülök, legalábbis a kutya nevében mindenképp hálás köszönet jár neki.

Más kérdés a cikk kapcsán az, hogy érdemes-e autóba ülni, benzint pazarolni azért, hogy egy „luxusmajor” kerítésénél csináljak „totálhülyét” magamból egy félszemű kuvaszra vadászva.

Kérdés az is, hogy mi a baj azzal, ha valaki a saját területét védve azt írja a kerítésére, hogy „Magánterület, idegeneknek belépni tilos és életveszélyes!” Nyilván az, bárki tulajdonáról is legyen szó. Életveszélyes.

Értsük már meg, hogy ez a fajta „oknyomozás” übergagyi és visszataszító. Értékeljünk valakit az érdemei alapján, s kritizáljuk bátran a hibái miatt. De a magánéletét ne piszkáljuk senkinek se, mert ez bizony a legalja.