Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen: csütörtökön kora reggel a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak – jelentette az MTI.
Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint legalább négy robbanás történt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban, egy erőteljes robbanás a déli országrészben lévő Odesszában, továbbá a keleti országrészben Harkivban és az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkban. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok erőteljes tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait.
A fővárosban, Kijevben a Boriszpil nemzetközi repülőtér felől hallottak szemtanúk robbanást, illetve a Dnyeper folyó balpartján lévő kerületekben.
Mindeközben Oroszország március 2-ig lezárta a légterét a polgári légi járművek számára az Ukrajnával és Fehéroroszországgal közös nyugati határa mentén.
A döntést a polgári repülőgépek repülésbiztonságát fegyverek és katonai felszerelések használata miatt fenyegető nagyfokú veszéllyel indokolták. A légtérzárlat az ukrán és fehérorosz határ mentén minden magasságban érvényes. A tilalom az állami légi járművekre nem vonatkozik.
Korábban az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal honlapja számolt be róla, hogy az Ukrajna felett korlátozták a polgári légi közlekedést a lehetséges fenyegetések miatt. Korábban az Avianews című szakkiadvány arról számolt be, hogy a Ukrajnában harkivi és a dnyiprói repülőteret szerda estétől csütörtök reggelig bezárták.
Üzent az ukrán elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökre virradóan az Oroszországi Föderáció állampolgáraihoz fordult videoüzenetében, feltéve nekik a kérdést, hogy akarnak-e háborút, mert – mint mondta – Ukrajna népe békét akar.
“Ukrajna az Önök híreiben és Ukrajna a valóságban két teljesen különböző ország. Azt mondják, hogy utáljuk az orosz kultúrát. Hogyan lehet utálni a kultúrát, bármilyen kultúrát? A szomszédok mindig kulturálisan gazdagítják egymást. Ez azonban nem teszi őket eggyé. Különbözőek vagyunk, de ez nem ok arra, hogy ellenségek legyünk” – hangoztatta Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy az ukránok maguk akarják meghatározni történelmüket “békésen, nyugodtan és őszintén”.
“Hallgassatok meg bennünket! Ukrajna népe békét akar. Az ukrán kormány is, és ezért mindent megtesz, amit tud” – szögezte le az elnök. Kijelentette, hogy csakis Oroszország polgárain múlik, hogy ők akarnak-e háborút vagy sem.
Később Zelenszkij egy újabb videoüzenetet tett közé, amelyben – orosz nyelve áttérve – közölte, hogy csütörtökön újfent telefonmegbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amire nem kapott választ.
Az EU elítéli a támadást
Az Európai Unió már korán reggel elítélte Oroszország Ukrajna ellen indított “igazságtalan” támadását, a Kremlnek ezért felelnie kell. Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatában jelentette ki.
Leszögezték, hogy olyan katonai műveletről van szó, amelyet senki nem provokált ki, amellyel Moszkva megsérti a nemzetközi jogot, és aláássa Európa és a világ biztonságát.
Felszólították Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki erőit Ukrajnából, és tartsa tiszteletben Ukrajna területi egységét.
Az EU folyamatosan egyeztet nemzetközi partnereivel, mindenekelőtt a NATO-val és a G7 csoporttal – tették hozzá.
Magyarország kiáll Ukrajna mellett
Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel közösségi oldalán.
Szijjártó Péter élő bejelentkezésében azt mondta: Magyarország minden olyan szövetségesi egyeztetésnek részese és része lesz, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak.
A kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása – hangsúlyozta a tárcavezető.
(MTI/HP)
Hozzászólások