Szó, mi szó, csak kapkodjuk a fejünket, amikor a közoktatásban bevezetett, vagy bevezetésre tervezett újításokról hallunk/olvasunk.
Visszanyúlni nem is tudom, meddig érdemes, de valamikor ránk köszöntött a házifeladat-mentes hétvége, aztán bevezették a szöveges értékelést, ami ugyebár nem olyan egyértelmű, mint az évtizedekig érvényben volt osztályzatokkal való teljesítményértékelés. Ember legyen a talpán, aki eligazodik az „érdeklődő”, „együttműködő”, „kezdeményező” minősítések frontján! Kis idő múlva jött az egész napos iskola bevezetése, aminek áldásos következménye, hogy a gyermekek több időt töltenek az iskolában, mint felmenőik a munkahelyükön. Alig ocsúdtunk fel, bevezették a mindennapos testnevelést, aminek a feltételei nem mindenütt adottak, ezért aztán előfordul, hogy folyosón mozgatják megfáradt végtagjaikat csemetéink.
Mindez megfejelődött a reformkonyha bevezetésével, aminek meg az lett a következménye, hogy a lurkók érintetlenül adták vissza az ízetlen menzai adagot.
Egy hatalmas ugrással bedobták a köztudatba a mindennapos éneklést is, mint üdvözítő pedagógiai eszközt. És hogy még tovább fokozzák a teljesítménynövelő eredmény-centrikusságot, a napokban berobbant a mindent megváltó ötlet: gyermekeink nehogy kikerüljenek már az általános iskolából úgy, hogy nem ismerik a horgászás alapfogásait. Mit mondjak erre? Én eddig jól elboldogultam nem rövid életem során anélkül, hogy egy halat kifogtam volna a Kállóból, vagy a Keleti főcsatornából.
Meggyőződésem ugyanis, hogy a kevesebb, sokszor több. Meg különben is, nem feltétlenül üdvözítő az, ha sok bába közt elvész a gyerek…
Nyírő Gizella
Hozzászólások