Ma volt az épület alapkőletétele.
Sikerre ítélt projekt– így jellemezte a debreceni BMW-gyár építését a mai alapkőletételen Papp László, Debrecen polgármestere. A városvezető a ceremónián felidézte, hogy
2018. októberében volt az aláírás, innen indult a történet, amiben azóta rengeteg kihívás volt. A BMW Group és a város kapcsolata rendkívül jó, olyan, mint egy erős szövetség. Félév alatt vásárolták meg a földeket, azóta elképesztő változáson ment keresztül a terület.
A polgármester beszédében kiemelte azt is, hogy
sokszor megfordult a fejében, hogy nem a lehetetlenre vállaloztak-e. De most látja: igen, arra, ám mégis sikerül.

A BMW döntése, amivel Debrecenre tette le a voksát kézzelfogható fejlődést eredményezett, új utakkal, autópálya csomópontokkal, vasúti szakaszokkal.
A gyárral új korszak indul mind a város, mind a BMW életében. A beruházásnak köszönhetően megtízszereződött a város ipari parkjainak összterülete. Fenntarthatóság, környezetvédelem, innováció a három kulcsszó ami a gyár kapcsán kiemelhető. Debrecen ráadásul nagyon vonzó desztináció lett a befektetők számára.
részletezte Papp László.
A polgármester megköszönte Barcsa Lajos alpolgármesternek, és Póser Zoltánnak, az EDC Debrecen ügyvezetőjének a projekt kapcsán végzett munkájukat, valamint a kormánynak és Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszternek is a támogatást. Ahogy fogalmazott:
Lesz még sok kihívás, de a projekt sikerre van ítélve.

Hans-Peter Kemser, a debreceni gyárigazgató az alapkőletételen mondott beszédében kiemelte, hogy
a gyár 2,5 évig épül majd, és fenntarthatósági valamint digitalizációs szempontból is fontos egység lesz a BMW számára.
Hozzátette, hogy élete legnagyobb projektjének tartja a feladatot.
A leendő igazgató- bár saját bevallása szerint még tanulja a magyar nyelvet- magyarul köszönte meg a BMW-nek a befektetett tudást, a projekt régiós szereplőinek a segítséget, a dolgozóknak pedig a munkát.
Ez a hármas garantálja a sikert, ebben biztos vagyok.
tette hozzá Hans-Peter Kemser.

Az igazgató egyébként már egy éve Debrecenben él, ahogy mondta,
figyeli a debreceni életérzést és az itt élő embereket. Sokat segít neki Papp László és csapata, amiért nagyon hálás.
Dr. Milan Nedeljković a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja az eseményen magyarul nyitotta beszédét. Elmondta,
Dícsérendő, hogy Magyarország az autóipar lényeges szereplőjévé vált. Az új gyár fontos képviselője az e-mobilitásnak. 2025-ben történelmet írnak: az első olyan gyár lesz a debreceni, ami CO2 mentes, ezáltal újradefiniáljáK az egész e-car koncepciót.
Kiemelte, hogy a cég 1 milliárd eurót fektetett bele az új gyár koncepcióba.
Zöld lesz, fenntartható, és maximálisan digitalizált. Nagyon hosszútávon tervezünk, nem csupán pár évre.
tette hozzá.

Az eseményen jelen volt Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter is. Beszédében kifejtette,
Jelenleg 4+1 autógyár működik az országban: a +1 a BMW, mert még meg sem nyílt, de már eddig is 54 hazai beszállítótól vásárol.
Szerinte Magyarország az EU egyik legvonzóbb beruházási célországa. Ez a tárcavezető szerint a politikai biztonságnak is köszönhető, mert- mint mondta-
amit megígérünk, az úgy is lesz.
Hozzátette, hogy országunk az autóiparban tovább erősítette pozícióját, hiszen a beruházással
- 1000 új munkahely létesül,
- évi 150 ezer autó gurul le a gyártósorról,
- 2025-től pedig e-autók készülnek majd.
Kiemelte, hogy ez a beruházás erősíti a magyar-német viszonyt, ráadásul Európában csakis nálunk van/lesz a három nagy német márkának gyára.
Kapcsolódó cikkünk:
Hozzászólások