Vádat emeltek ellene.
Vádat emelt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség egy tiszacsegei nővel szemben, aki párkapcsolati vita és italozás miatt megszúrta élettársát. A vádhatóság közleménye szerint,
a vádlott és élettársa, a sértett Tiszacsegén éltek. 2022. augusztusától kezdődően féltékenység, illetve egyéb párkapcsolati probléma miatt köztük gyakran voltak viták és veszekedések, élettársi kapcsolatuk folyamatosan romlott. 2022. december 16-án a sértett egyik rokonával az otthonában tartózkodott és italoztak. A vádlott gyerekeivel 18 óra körüli időben érkezett haza és látta, hogy élettársa ittas állapotban van. Miután az alkohol elfogyott, a sértett elment otthonról, hogy szeszes italt vásároljon. A férfi 20 óra körüli időben érkezett haza egy nagy üveg itallal, ami miatt a vádlott kérdőre vonta, miközben a konyhában mosogatott.
Ekkor eszkalálódott köztük a helyzet. A vádirat szerint a sértett kiment a konyhából a folyosóra,
ekkor a feldühödött vádlott a mosogató mellől felvett egy nagy konyakést és a sértett után ment, akinek először a bal felkarját vágta meg, majd egy gyors mozdulattal őt mellkason szúrta.
Mivel a sértett erősen vérzett, az asszony mentőt hívott hozzá. A mellkasát ért szúrás 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülés volt. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék
a vádlottat börtönbüntetésre ítélje, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá az elkövetés eszközéül használt konyhakést kobozza el.










Hozzászólások