A szánkót azért még nem érdemes elővenni.
Pénteken már havazhat– írja az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos közösségi oldalán. A poszt szerint,
Csütörtökön és pénteken északi, északkeleti széllel további néhány fokkal hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, emellett pénteken mediterrán ciklon is kialakul tőlünk délnyugatra. Emiatt az északkeleti megyékben kedvezővé válnak a feltételek ahhoz, hogy az érkező csapadék halmazállapota elsősorban az Északi-középhegység területének egy részén, továbbá kis eséllyel néhol esetleg az Észak-Alföldön is átváltson átmeneti jelleggel havas esőre vagy hóra.
Az előrejelzésben kitérnek arra is, hogy pénteken nyugat, délnyugat felől egyre többfelé ismét elered az eső, de Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, továbbá a hegyekben
az eső mellett havas esőre, illetve hóra is számítani lehet.
Azoknak, akik már elkezdték leporolni a szánkót azért van egy rossz hírünk: az OMSZ szerint megmaradó hóról, illetve hómennyiségről még korai beszélni, de a hegyek mellett inkább csak a legészakabbi tájakon van esély néhány cm-es hórétegre.










Hozzászólások