Várható volt, hogy felborzolja a kedélyeket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának pár nappal ezelőtti közleménye, miszerint mostantól nincs lehetősége a várandósoknak orvost és szülésznőt fogadniuk terhességük és szülésük végig kíséréséhez. Az intézmény kollektívájának célja a döntéssel a hálapénz kivezetése volt, a kismamák szerint is szükséges a reform, de nem ilyen formában.

Pár nappal ezelőtt tette közzé közösségi oldalán közleményét a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, miszerint január elsejétől nem lehet sem orvost, sem szülésznőt fogadni a szülésekhez. Az intézkedés célja az, hogy a hálapénz eltűnhessen a rendszerből. A közlemény azt is kiemelte, hogy amint ezt tiszta keretek közé tudják helyezni, a jövőben újra meg lesz a szabad orvosválasztás lehetősége.
Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy tudjuk: két táborra szakad a közvélemény, sokan örülnek majd a döntésnek, mások pedig kétségbe esnek a hír hallatán. Utóbbi csoportba szorult a kismamák nagy része, főleg azok, akik a terminusuk végén járnak, és hirtelen kell újrakalkulálniuk, hogy mire is készüljenek életük egyik legfontosabb napján. Hisz lássuk be: fontos, hogy kik azok, akik egy nőt ebben a meghatározó és kiszolgáltatott helyzetben segítenek és támogatnak. Bizalmi pozíció, amit az ember lánya szeretne kézben és kordában tartani, remélve, hogy jól választott szaksegítséget.
A döntésről
A klinika közleménye kiemeli: nem felsőbb utasításra határoztak így, hanem a kollektíva egyöntetű véleménye alapján született meg ez a radikális döntés. Azért radikális, mert- bár az ország néhány kórházában ez már nem, vagy talán sosem volt szokás- eddig ezzel nem állt elő más szülészeti intézmény.
Január elsejétől egyébként is az egészségügyön volt a közvélemény szeme, hiszen ezzel a dátummal indult a régóta ígért orvosi béremelés első lépcsője, és ez a kezdő dátuma az egészségügyi szolgálati jogviszonynak is, melyet ha az orvos aláír az állami egészségügyi intézménnyel, akkor komoly feltételek vonatkoznak rá az emelt fizetés mellett (erről itt írtunk részletesen). Ugyanez törvényi alapot szolgáltat arra is, hogy a hálapénzt elfogadó egészségügyi dolgozó, valamint az azt átadó páciens is egy évnyi börtönbüntetéssel szankcionálható. Ezek mellett várható volt, hogy azokon a területeken, ahol a hálapénz a mindennapok részét képezi új alapokra fogják helyezni az ellátási gyakorlatot.

A döntés hatásáról
A petíciót várandósok indították. Ahogy az aláírásgyűjtés felvezetőjében írják:
Nincs kétségük afelől, hogy a kórházakban felkészült, tapasztalt szakemberek látják el őket. Ők sok szülést láttak már, nekik azonban nincs ekkora tapasztalatuk. A szüléskor ismeretlen szituációban olyan módon kiszolgáltatottként érzik magunkat, amelyre talán soha máskor nem lesz példa.
A petíciót eddig a pillanatig 9120 ember írta alá, és több, mint 12 ezren osztották már meg a közösségi oldalon. Az aggódó kismamák- a petíció szerzői- azt szeretnék elérni, hogy a hálapénz kivezetésének megvalósítása mellett, tisztázott keretek között továbbra és élhessenek a szabad orvosválasztás jogával, amire az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 8. § (1) bekezdése is rendelkezik, azaz
A betegnek (jelen esetben a kismamának, mert mi ezt nem érezzük betegségnek) joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és – ha jogszabály kivételt nem tesz – a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki.
Tehát a cél ugyanaz: a hálapénz rendszerét meg kell szüntetni. Amiben többet vár el a várandósok által képviselt álláspont az az, hogy mindezt nem a bizalmi viszony és a szabad orvosválasztás jogának kárára szeretnék a gyakorlatban átélni.

Rengeteg kismamánál magas rizikójú várandósságot állapítanak meg, fennálló betegségek, kezelések vagy egyéb okok miatt. Ha szülés közben bármilyen probléma adódna, a kórtörténetet és az adható gyógyszereket az az orvosa ismeri, aki a terhesgondozását végigkísérte. Egy váratlan problémánál szülés közben, nincs az orvosoknak/szülésznőknek ideje átnézni a korábbi leleteket, így ebből komplikáció, komoly probléma is adódhat. Úgy érezzük, hogy a jogszabályváltozások miatt pont azt veszítjük most el, amire emberileg, nőként a legnagyobb szükségünk van: a biztonságra, a szabad döntésre, és lelki támogatásra életünk legnehezebb feladata előtt!
olvasható a petícióban.
Hogy mikorra születhet meg egy olyan gyakorlat, ami lehetővé teszi az orvosválasztást hálapénz nélkül, és mikor élhetnek a kismamák ismét ezzel a lehetőséggel, arra a szülészeti klinika közleménye nem tért ki. A várandósság békés időszakának érdekében, remélhetőleg hamarosan megszületik egy mindenki számára megfelelő eljárás.










Hozzászólások