7. alkalommal rendezte meg július 22-23-án a Debreceni Egyetem a Campus Sportfesztivált, a hazai és határon túli intézmények sportvetélkedőjét.
2015-ben négy sportágban indulhattak a versenyzők: kispályás labdarúgás, kosárlabda (női és férfi csapatoknak egyaránt), strandröplabda és BeStrong, valamint idén a Campus Sportfesztivál keretei között rendezik meg az Egyetemi Bajnokok Ligáját, ahol a magyar felsőoktatási intézmények bajnokai mérkőzhetnek meg egymással.
A házigazda Debreceni Egyetemen kívül Nyíregyházáról, Miskolcról, Egerből, Győrből, Szombathelyről, Budapestről, Kecskemétről, Szegedről, Gödöllőről érkeztek csapatok felsőoktatási intézményekből. Ezen kívül határon túli intézmények hallgatói is részt vettek a fesztiválon. A temesvári, kolozsvári, csíkszeredai, nagyváradi, brassói és beregszászi intézmények hallgatói már visszatérő résztvevőként jelentkeztek az idei rendezvényre. Idén először az Ungvári Nemzeti Egyetemről egy focicsapat és egy strandröplabda csapat, a Selye János Egyetemről egy focis csapat is részt vett a fesztiválon. A rendezvényre összesen 47 focicsapat, 8 férfi és 5 női kosárlabda csapat és 26 strandröplabda csapat jelentkezett.
A focit és a strandröplabdát az egyetemi sporttelepen, a DEAC pályán, a kosárlabdát a klinikai és a Böszörményi úti tornateremben rendezték, a BeStrong versenyzői pedig a Campus Fesztivál területén felállított kondiparknál mérhették össze erejüket.
A sportfesztivál eredményhirdetését csütörtökön tartották a Campus Fesztivál északi rendezvényterén a kondiparknál, lásd a képeket.
Fotók és videó: Miskolczi János










Hozzászólások