A nyaralás, mint olyan
Hogy milyen volt az idei nyaralásunk? Pazar. Talán az eddigi legjobb, pedig Istennek hála, sok helyen megfordultunk már (a háláról majd még később).
Az Észak-Adria olasz partszakaszán Lignano Sabbiadoro városa egy kis ékszerdoboz. Rend, tisztaság, pedantéria, sehol egy csikk, sehol egy rágó a földön, sehol szemét, sehol darazsak. Meg volt persze kiváló idő, forró homok, hideg fröccsök, zseniális, utánozhatatlan pizzák, egy remek utazás, sok séta, nagy beszélgetések, sok romantika, egy jó regény, minden, ami ehhez kell, kellhet.
Bunkó?
Meg persze mindenféle népség, főleg osztrákok, magyarok nem sokan, de azért voltak. A remekül kiépített strandon válogatás nélkül feküdt egymás mellett mindenféle náció, s örömmel határoztam el, hogy egy csúnya általánosítást feloldok: nem, a magyarok nem bunkók, ha nyaralnak, legalábbis vannak sokkal bunkóbb, nemzetiségüknél, és talán anyagi jólétük miatt magukat sokkal többre tartó "nyugatiak", akik valóban kőbunkók. Kényesek, hangosak, hőbörögnek, lehetetlen csendre lelni körülöttük. Ja! És nemcsak mi járunk hűtőtáskával nyaralni, hanem ők is, és nekik sem ciki, nekünk sem az. Száz szónak is egy a vége: elég a sztereotípiákból, senkitől sem vagyunk gázabbak, cikibbek bunkóbbak, sőt!
Bunkó.
Legalábbis akkor, amikor már nyaralunk. Merthogy egy nagyon-nagyon szomorú jelenség mellett sajnos nem tudok szó nélkül elmenni. Az elmúlt 10 napban közel 2000 kilométert vezettem le különböző országokban, különböző nemzetiségű és vezetési stílusú emberek közt autózva, de a leggusztustalanabb, legvisszataszítóbb, legköcsögebb közlekedési megmozdulásokat a magyar autópályákon (M3, M7), magyar rendszámú autók vezetőinél kellett megfigyelnem. Jön a kopasz a bömbivel, jön a pohos-fullos a Q7-el, és a 130-tól jóval többel ledúrja a rákba a szabályos „kis köcsögöket;” ismerjük ezeket a megmozdulásokat, nem is kell kimenni a városból. Ez csalódás volt, mondhatni szégyen.
Az irigység
Pálcatörés helyett vissza az irigyekhez. Merthogy az egyik legalapvetőbb emberi érzés zsigerből kitör néhány remek ismerősből is. Hiába volt ő Mauritiuson 3 hétig, hiába engedhetne meg magának 2 hetet is a Maldív-szigeteken, mégsem megy sehová sem, de ha más megy bárhová is, akkor az egy kulák kis…. Ez teljesen természetes, sőt megmosolyogtató, még örülök is neki. Meg is nyugtat. Nem járok sokat kocsmába, itthon készítjük el az ételeinket, nem járok prostikhoz, nem kártyázom, nem szerencsejátékozom, nem költünk kábítószerre, mi erre gyűjtünk, ezt szeretjük, erre áldozunk egy keveset, beülünk az autóba, s megyünk nagy-nagy örömmel.
A hála
Természetesen nem maradhat el a hála sem. Először is a Jóistennek, hogy erőt, egészséget adott, s épségben megjártuk oda-vissza. Másodsorban az édesanyámnak, harmadrészt a főnökeimnek, mert nélkülük sem ment volna… S persze köszönet jár a feleségemnek is, úgy mindenért.
A margóra pedig annyit, hogy totálisan más tervünk volt erre a nyárra, az élet azonban nem mindig csak ad, néha el is vesz valamit, legyen az akár a legfontosabb is. Egy tragédia után könnyebben dönt úgy az ember, hogy tűzzel-vassal ragaszkodunk ahhoz, hogy legalább egyetlen jó dolog is történjen ebben az évben. Ez utóbbira már kevesebben irigyek – nem is értem, miért. De nem is kell megértenem. A lényeget tudom, érzem, az emlék, az élmény pedig a mienk.
KB
Hozzászólások