A 2017. október 20-a és 23-a között, immár hetedik alkalommal lezajlott Mozinet Filmnapokhoz a budapesti Puskin mozin kívül tizenhárom magyarországi nagyváros, közöttük Debrecen is csatlakozott. A négynapos rendezvény egyfelől premier előtti filmvetítésekre, másfelől a mozik műsoráról lekerült, de rendkívül értékes alkotások esetleges újbóli megtekintésére invitálta a nézőközönséget.
Debrecenben az Apolló mozi vállalta magára, hogy a Mozinet Filmnapok keretében bemutatja azokat az európai filmeket, amelyeket rangos zsűri – például a Cannes-i filmfesztivál ítészei – már nagyra értékeltek, de a moziba járó közönség eddig még nem találkozhatott velük. A felhozatal ezúttal is rendkívül impozáns volt: a programsorozaton a híres Életrevalók című francia film rendezőinek legújabb moziját, az Eszeveszett esküvőt, az orosz Andrej Zvjagincev legújabb alkotását, a Cannes-ban nyertes Szeretet nélkült, a holland Martin Koolhoven Megtorlását, a Fortunata című olasz filmet, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének filmes adaptációját, a Viszontlátásra odaföntöt lehetett megtekinteni.
A fenti premier előtti vetítések közül számunkra, magyar nézők számára a legérdekesebb az orosz alkotás, ugyanis ez az a film, amely a jövő év eleji Oscar-díj kiosztásakor a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a mi díjra jelölt filmünkkel, azaz Enyedi Ildikó Testről és lélekről című mozijával fog egy kategóriában versenyezni. S a Szeretet nélkült látva azt kell mondjam, van miért izgulnunk a közelgő nagyszabású filmes verseny miatt: Enyedi Ildikó rendezése nívós vetélytársra talált az orosz filmben. A Magyarországon a Leviathan című nagysikerű filmje kapcsán már ismert orosz filmrendező rendkívül megrázó, ezúttal is sokkoló alkotással jelentkezett.
Amíg a Leviathan egy orosz kistelepülés problémáit taglalta, a Szeretet nélkül történetét Zvjagincec Szentpétervárra, azaz Oroszország második legnagyobb városába helyezte. Nem véletlenül. Hiszen a szüzsé megértéséhez mindenképpen hozzátartozik a nagyváros elembertelenítő, elszemélytelenítő közege, amely nyilvánvalóan hozzájárul a személyes kapcsolatok ellehetetlenüléséhez, a családok szétbomlásához is. Főleg akkor, ha két ember, vagy egy család tagjai között soha nem is volt meg a kellő szeretet, tehát valójában nincs is mit rendbe hozni.
A középkorú házaspár – amelynek egyetlen, immár tizenkét éves gyermeke van – éppen válni készül. Kapcsolatuk már csak egymás szidalmazásából áll, mivel már mindkettőjük talált új párt magának, sőt, a férfi új választottja előrehaladott terhes. Az új életüket tervezgetve egyáltalán nem foglalkoznak az általános iskolás, láthatóan rendkívül magányos kisfiukkal. A film egyáltalán nem a manapság megszokott „pörgős” mozi: lassú jelenetek során keresztül tudósítja a nézőt a két felnőtt mostani élethelyzetének eredőiről: a feleség esetében az anyai szeretet hiányáról és annak következményeiről, a férfi esetében pedig a korán megkötött házasság és gyermekvállalás balszerencsés fordulatairól. A házaspár két tagja közül a nő magatartása a megdöbbentőbb: mintha mindenféle anyai érzés és ösztön hiányozna belőle. Ridegtartást művel: hozzá se szól a fiához, nem érdekli, mi van vele, hogy mi történt vele az iskolában, sőt, egy férjével folytatott veszekedéséből azt is megtudjuk, hogy a válás után jobban szeretné gyermekotthonba adni a gyerekét, mert csak kolonc a nyakán.
A napokban vetítette a köztévé a Vigyázz, mit kívánsz! című filmet. Nos, valami ilyesmit érez az ember, amikor végignézi a több mint kétórás orosz mozit. Mert az anya „kívánsága”, hogy ne legyen vele a gyereke, bekövetkezik. A fiú a szeretet nélküli, őt semmibe vevő közegből egyik reggel, miután éjjel fültanúja volt a szülei újabb, róla is szóló veszekedésének, megszökik, s a szülők – egyedül ekkor, azaz utólag kétségbeesve és gondolkozva – hiába keresik a kiskamasz srácot. Az orosz rendező azonban – ahogyan azt a Leviathanban is tapasztalhattuk – nemcsak a mikrokörnyezet borzalmaira világít rá, hanem az orosz társadalompolitikát is bírálja. A gyermeket ugyanis nagy erővel nem a hivatalos hatóságok fogják keresni – a rendőrség mihamarabb igyekszik lezárni, illetve lerázni magáról az ügyet –, hanem önkéntesek, akik időt, energiát nem kímélve tényleg mindent megtesznek azért, hogy rábukkanjanak a srácra.
Ám minden hiába, mert ez nem a happy endek világa. Zvjagincev alkotásában a gyermek két önző felnőtt fiatalkori botlásaként ábrázolódik. Egyáltalán nem vétkes semmiben sem, mégis ő lesz az áldozat. Miközben a szülei már csak azzal foglalkoznak, hogy kivel hempereghetnének minden szabad percükben. Az új párokból aztán nem sokkal később – utal erre is a film – ismét eldobandó, megutált valakik lesznek. Ennek a félelmetes, kapcsolatokat uraló körforgásnak az érzékeltetése az, ami a gyermek tragikus sorsán kívül szintén odabilincseli a nézőt a székhez.
A film hivatalos magyarországi premiere 2018 januárjában várható. Ajánlom mindenkinek, aki nem fél szembesülni az úgy vélem, korántsem csak orosz társadalmi problémákkal egy megrázó filmen keresztül.
Gyürky Katalin
Hozzászólások