Szerencsére oly korszakot élünk, amelyben a magyar filmgyártás mindig képes meglepetésekkel szolgálni. Miután úgy hittem, hogy egy szintén novemberi premier, a kiváló Mesterjátszma után már nem lehet tovább fokozni a profizmust, eltelt egy-két hét, és a november 23-án a hazai mozikba kerülő Éger minden eddigi várakozásomat felülmúlta, azaz a Mesterjátszma nyújtotta élményt is tudta még tetézni. Nagy Borús Levente alkotását az Apolló moziban tekintettük meg.
Kapcsolódó cikkünk:
Azt hihetnénk, hogy az életükért játszanak – A Mesterjátszma című filmről
A rendező ezen bűnügyi alkotása nem előzmények nélküli. Nagy Borús Levente 2021-ben forgott, negyvennyolc perces Tantrum című kisjátékfilmje továbbgondolásáról és nagyjátékfilmmé formálásáról van itt szó: amíg a Tantrumban Károly, a főhős egy kocsma bárpultjánál mesélte el élete meghatározó élményeit: a legnagyobb szerelme történetét és a legnagyobb – vagy épp legtragikusabb – barátsága alakulását, addig az Éger alapját szintén Károly története képezi, csak épp jócskán megcsavarva és kiszélesítve a sztorit.
Amíg ugyanis a Tantrumban Károlyt Nagy Zsolt alakította, most – nagy meglepetést okozva annak a nézőnek, aki ismeri a Tantrumot – a bárpult mögött először egy másik férfi adja ki magát Károlynak, miközben ugyanazt a sztorit meséli el, mint amit pár éve Nagy Zsolt szájából hallottunk.
S ekkor már érezhetjük: valami olyasfajta zseniális játékot űz velünk a rendező, amellyel több szempontból relativizálni tudja Károly két évvel ezelőtti történetét. A bárpult mellett busongó Kálid Artúr játszotta Beniről ugyanis kiderül, hogy őt Károly lánya, Vera (Szilágyi Csenge) kérte meg, hogy játssza újra az apja sztoriját, mert így – egy színházi feldolgozás segítségével – szeretné megérteni, hogy mi is történt valójában a családjával.
S ezzel ott is volnánk egy sajátos színház a filmben szituációnál, megint több vonatkozásban is. Hisz nemcsak Károly monológját fogja más valaki elmondani, hanem a sztoriban szereplő másik fontos személy, a se veled, se nélküled barát, Zsolti (Schmied Zoltán) történetét se Zsoltitól magától, hanem Károly felesége, Kata (Péterfy Bori) „előadásában” hallhatjuk, amivel nemcsak az igazság többféle lehetőségénél tartunk, de olyanná válik az egész film, mintha színházat néznénk. Annyira közelről, „nagytotálból” kapjuk meg a monologizáló személyek arcát, mintha egy színházi előadáson a nézőtér első sorában ülnénk, és így szembesülnénk a szereplők által átélt borzalmakkal.
Mert hogy borzalmakból itt nincs hiány, az kétségtelen. Sőt, úgy is fogalmazhatnék, hogy csak borzalmakat kapunk, több nézőpontból.
A két monológhoz járul ugyanis még kettő – azaz még két aspektus, a történet még két igazsága is. Igaz, elvileg ezt maguk a benne résztvevők tálalják nekünk: a Károly szeretőjévé ananzsált alkalmazott, Gergő (Kovács Tamás), valamint Károly és Zsolti gyerekkori tanára, Endre bá (Zsótér Sándor). Azonban, hallva a történetüket, olyan, mintha ők is szerepet játszanának, a maguk jól felépített, dramatizált színházi szerepét.
Gergő logikusan megkonstruált stratégiája Károly behálózására önmagában felér egy regénybe illő sztorival, Endre bá pedig – aki egyébként bohócként szokott fellépni – az elhagyatott erdei kalyibájában elmesélt történetével olyan, mintha egy szomorú bohóc performanszával lépne elő.
A négyféle igazság hallatán pedig a nézőre hárul, hogy összerakja magában a valós sztorit. Egy barátság, egy fájdalmas és kegyetlen barátság történetét, amely azért érdemli meg ezeket a jelzőket, mert hűen tükrözi az életben oly gyakran létrejövő szituációt: amikor nemcsak szerelemesek, hanem barátok se tudják elengedni egymás kezét, valami láthatatlan szál örökre – még a haláluk után is – összefűzi őket, pedig valószínűleg mindenki jobban járt volna, ha sosem találkoznak. Károly és Zsolti barátsága ilyen, amihez – gondolhatnánk – már csak hab a tortán Károly felesége, Kata, valamint a férfi időközben összeszedett szeretője, Gergő, de nem így van.
Mert ez a „két hab a tortán” itt csak még tovább mélyíti a se vele, se nélküle barátság tragikumát. Amit szemtanúként Endre bá ugyan végignéz, de neki se objektív a lencséje. Ezért kívánja, kívánná objektíven, színházban feldolgozni a sztorit Károly és Kata lánya, Vera, de ahogy sejlenek fel a történet szálai, rájövünk, hogy ő sem fogja tudni ezt megtenni.
Mert ebben a viszonyrendszerben semmi sem biztos, semmi nem az, aminek látszik.
Csak egyvalami fix: hogy a múltban egymásnak okozott sérelmek itt nem maradnak, nem maradhatnak megtorlatlanul… Ezt az egyetlen „igazságot” pedig a kiváló színészgárda olyan hitelesen közvetíteni felénk, hogy beleborzongunk minden egyes monológjukba.
Ezért is merem kijelenteni, hogy így, év végére megérkezett a mozikba 2023 legjobb magyar filmje. Ráadásul rendkívül kis költségvetéssel, állami támogatás nélkül alkotott Nagy Borús Levente rendező és csapata egy remek, hátborzongatóan remek filmet.
Gyürky Katalin
Hozzászólások