Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Kínát sértő magatartása miatt benyújtotta lemondását Csang Csing Lina, a válogatott vezetőedzője kedden.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közleményben számolt be az esetről, hozzátéve, hogy az elnökség a sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásért elnézést kért, a vezetőedző lemondását nem fogadta el, és tárgyalásokat kezdeményez vele. A kommüniké arra is kitér, hogy Burján is bocsánatot kért a vezetőedzőtől.
Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa-versenyen, hazautazik.
A MOKSZ elnöksége úgy határozott – áll még a közleményben -, hogy a csapatvezető kérésére Burján ellen fegyelmi eljárást indít.
A válogatott Nagojából utazott Sanghajba, a világkupa-sorozat következő állomására. A repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget örökítette meg Burján, majd mindezt egy Kínát sértő mondattal posztolta Instagram-oldalára. Burján a sort mutatva azt posztolta ki, hogy F*cking China. A kínai vezetőedző ezt látva fordult a magyar szövetség vezetőihez, megdöbbentőnek és felháborítóinak tartva a posztot.
„Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat” – nyilatkozta a kínai CGTN televíziós társaságnak Csang Csing Lina.
(HP, 444, MTI)










Hozzászólások