Igazi könnyed, romantikus, mesei elemekkel dúsított nyári kikapcsolódásnak indul a hazai mozikban ezekben a napokban debütáló, Josh Lawson rendezte ausztrál film, a Szerelem röviden. Ám a „rózsaszín köd” csak látszat, mögötte bizony vihar közeleg. Az alkotás ugyanis az időhöz való viszonyunk átgondolására késztet bennünket.
Az egyik szilveszter éjjelen egy véletlen elcsattanó csókból szerelem, majd házasság lesz a két főhős, Teddy (Rafe Spall) és Leanne (Zahra Newman) között. Csakhogy a lánykérést és az esküvőt Teddy valamiért állandóan halogatja, olyan „ej, ráérünk arra még”-módjára nem akar elköteleződni. Ami oda vezet, hogy a kedvesét is már csak akkor tudja „bemutatni” az édesapjának, amikor az már nincs az élők sorában. Vagyis csupán az apja sírjához tudja kivinni a leendő aráját. Teddy szlogenje, a „később…” azonban megbosszulja magát. Mégpedig egy, a temetőben az apja sírjánál hirtelen ott termő idős, bölcs öregasszony képében (Noni Halehurst), aki figyelmezteti: nagyon kevés az ideje az embernek, ezért semmit se halogasson, s vegye el minél hamarabb a menyasszonyát…
A boszorkány kinézetű hölgy – innen a mesei elem – akkora hatással van Teddyre, hogy pár napon belül végre tényleg oltár elé vezeti Leanne-t. Csakhogy a „boszorka” átkot szór rá: ettől kezdve Teddy pár perc alatt él le egy évet. Mire egyik napról a másikra felébred, már eltelt egy újabb év, a felesége terhes, a lányuk már egy éves, már tönkrement a házasságuk, már szétköltöztek stb. S mindez valóban pár perc alatt, úgy, hogy Teddy az előző évben történtekre egyáltalán nem emlékszik…
A furcsa időutazást persze a környezetében élők nem értik, hisz ők normális mederben és tempóban élik végig ezeket az éveket, szép sorjában, egyesével, amiből Teddy csak perceket kap. Így nem világos számára például, hogy mikor és miért romlott meg a kapcsolata a feleségével, miközben Leanne mindennel tisztában van, s fel sem foghatja, hogy Teddy miért nem ugyanúgy látja a közöttük zajló folyamatokat, ahogyan ő.
Teddy időutazása egyfelől tehát arra tanít, hogy valóban ne halogasd, amit ma megtehetsz, mert ki tudja, meddig teheted meg. Másfelől – túl a „boszorka” ilyetén tanításán – a dolgok megélésére tanít. Arra, hogy hogyha megromlik egy kapcsolat, annak minden pillanata fontos, hogy tudatosítani lehessen, hol is rontottuk el, s hogy utána a válással járó veszteséget feldolgozhassuk. Vagy, ha születik egy gyereked, akkor a fejlődése minden pillanatát végig kell éld, mert különben úgy jársz, mint Teddy, hogy egyszer csak ott áll előtte egy nyolc éves „kis hölgy”, akiről azt se tudja, hogy mikor nőtt meg ekkorára…
A tanulság mellett azonban – mintegy keretes szerkezetként, a mesei elemek, s a „boszorka” visszatértével – Teddynek van lehetősége, hogy kijavíthassa az eddig elkövetett hibáit, s visszakapja a normálisan múló időt, illetve az aközben történtek megélésének lehetőségét. Hogy hogyan, azt nem árulom el. Csak annyit, hogy a „boszorka” Teddyvel kapcsolatban megmutatja a gonosz oldalát is, de bizony át tud menni jóságos tündérbe is. Részéről minden csak nézőpont (és időpont kérdése), s egy újabb időutazás beindításával mindent vissza tud állítani a rendes kerékvágásba.
Már csak az a kérdés, hogy visszaállítható–e az a bizonyos kerékvágás? Teddy és Leanne kapcsolata visszarendezhető-e? Ha kíváncsiak rá, hogy igen vagy nem, nézzék meg ezt a habkönnyűnek tűnő, ám közben mély filozófiával tarkított filmet. Az Apolló mozi még jó pár napig vetíteni fogja.
Gyürky Katalin
Hozzászólások