Betiltottak a britek egy vegán reklámot, mert sokkolta a húsfogyasztókat.
A Vegan-Friendly egy 2012-ben alapított nemzetközi nonprofit szervezet azzal a céllal, hogy a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztásának növelésével véget vessen az állatok szenvedésének és a globális felmelegedésnek.
Márciusban készítettek egy rövid kampányfilmet, hogy felhívják a figyelmet a társadalom képmutatására. A videóban – amiben vegán színészek szerepelnek és minden fogyasztott étel növényi alapú volt – 3 ember beszélget arról, hogy milyen rossz egyes állatoknak, valamint, hogy vajon miért nem lehet minden élőlényt egyenlőként kezelni. Mi közben éppen a szóban forgó állatokat fogyasztják és ezáltal egy olyan tevékenységet támogatnak – a nagyipari állattartást – ami az általuk felemlegetett gondokért nagy részben felelős.
A kampányban megjelenő szlogen – Make The Connection (magyarul: ismerd fel az összefüggést) – azt szeretné elérni, hogy a nézők ne csak az ételre, hanem az egykor élő, érző állatra is gondoljanak, amikor legközelebb a bevásárlóközpont húspultja előtt válogatnak. Nem lesz egyenlő bánásmód, amíg eszközként, gazdasági mutatókként, a mi kedvünkre itt lévő haszonállatokként gondolunk egyes fajokra – világít rá a Vegan Friendly UK kampánya.
A direkt groteszk módon ábrázolt evés közben olyan bevágott képsorokat láthatunk, melyek mindenki számára ismerősek, csak éppen senki sem szeret gondolni rájuk, mert úgy sokkal nehezebb lenne élvezni a hamburgert.
A sugárzást követően az Egyesült Királyságbeli ASA (Advertising Standards Authority) betiltotta a reklámot. A döntést azzal indokolták, hogy több tucat panasz érkezett. A nézők kifogásolták az állati szenvedés megjelenítését. Szóval az állatok elleni kegyetlenséget támogatják, addig amíg a négy fal között zajlik, és nekik nem kell látni.
Az ASA külön kiemeli, hogy habár a vizuális elemek nem voltak kifejezetten durvák, az étkező emberek és a bevillanó képsorok által keltett összefüggés különösen alkalmas arra, hogy felzaklassa az embereket. Ezért is Make The Connection (magyarul: ismerd fel az összefüggést) a kampány szlogenje.
A Vegan Friendly UK szerint direkt nem használtak olyan felvételt, ami egy dokumentumfilmbe nem kerülhetett volna be, ezzel is hangsúlyozva, hogy a legenyhébb szembesítés is milyen heves érzelmi reakciókat képes kiváltani azokból, akik a kényelmes tudatlanságot választják minden egyes alkalommal, amikor beleharapnak egy szelet húsba.
Forrás: prove.hu










Hozzászólások