A David Leitch rendezte, bevallottan krimi-paródiának készült Gyilkos járat című film premierjét az egyik főszereplő, Brad Pitt miatt nagyon sokan várták a magyar nézők közül is. Nos, a főszereplővel – és az összes többi, Pitthez hasonlóan nagy szerepet vállaló színész játékával – nincs is baj, az alkotás azonban sokkal többet ígért, mint amit megvalósított belőle. A film debreceni vetítésén jártunk.
David Leitch mozijának két órája ugyanis nem más és nem több, mint egy ámokfutás. Na nem azért, mert azon a hiper-szuper, másodpercnyi pontossággal közlekedő tokiói vonaton játszódik, aminek a sebességét hazai viszonylatokban még csak fel se tudjuk fogni, hanem a helyenként igencsak hiányos, a vonattal együtt száguldó dramaturgiája miatt. Ezen a járaton, ahol potenciálisan legalább öt gyilkos tartózkodik – és út közben még csapódnak is hozzájuk, megspékelve egy halálos méreggel megáldott kígyóval is –, és akik különböző okokból egymásra vadásznak, nagyon nehezen válik érthetővé, hogy mi is a közük egymáshoz, vagy inkább: mi is a bajuk egymással, miért akarják egytől egyig eltenni egymást láb alól.
A korábbi, akár huszonöt évvel ezelőtti, retrospektív, egy-egy jelenet erejéig felvillantott események sem mindig adnak magyarázatot arra, hogy például milyen kapcsolatban áll a vonaton az úgynevezett Fehér Halál (Pavel Lychnikoff) – mint később kiderül, az események elindítója és okozója – és a Mandarinnak (Aaron Taylor-Johnson) és Citromnak (Bryan Tyree Henry) keresztelt két balfácán, akik Fehér Halál fiára és egy pénzzel teli aktatáskára hivatottak vigyázni. Ahogy sokáig az se érthető, hogy a magát ártatlan kislánynak kiadó Kis Herceg (Joey King) nevű fiatal lánynak mi köze van Fehér Halálhoz, és miért akar rajta bosszút állni. Az meg, hogy Brad Pittet a kapcsolattartója, a film végén megjelenő Sandra Bullock alakította Maria miért szállítja fel a vonatra, és miért bízza meg azzal, hogy lopja el az aktatáskát, még a végén se derül ki.
Ennyi dramaturgiai baki után talán nem csoda, hogy a néző úgy érezheti: mivel ennyire kell figyelnie, hogy ki kicsoda a filmben, ez jócskán levon annak élvezeti értékéből. Pedig a rendező terve magasztos volt: a Tarantino- és Guy Ritchie-filmek motívumait paródia formájában elénk tárni valóban izgalmas kihívást jelent, főleg, hogy a Tarantino-filmek egyik központi alakja, Brad Pitt most is magára vállalta az egyik főszerepet. Nos, ebből a paródia-próbálkozásból nem sok minden valósult meg: nevetni nincs nagyon min, hacsak nem azon, de akkor már inkább kínunkban, hogy ennyi vért, pontosabban művért önmagában nagy truváj lehetett előállítani. Mert a film nem szól másról, mint hogy mindenki egymás ellen fordul, egymást öli, mire megjelenik az a bizonyos Fehért Halál is. Erre már mindenki ővele akar végezni, csakhogy már alig maradt életben közülük bárki is. Kivéve a Brad Pitt alakította Katicát, aki váltig állítja, hogy peches alak, de persze ő az, aki mégis mindent megúsz és túlél ezen a száguldó járaton.
Sajnálom, hogy ebből az izgalmas kísérletből ez alkalommal nem született több, mint két, sajnos eléggé feledhető óra, amiben azért az egyébként most is bravúrosat alakító Brad Pitt mellett a Mandarint játszó Aaron Taylor-Johnson alakítására is nagyon érdemes odafigyelni.
Gyürky Katalin
Kapcsolódó cikkünk:
Hozzászólások