A békéscsabai Karancsi József a hatéves, neuroblasztómával – egy rosszindulatú daganatos betegséggel – harcoló Noelért sportol. A kilométerei „örökbe fogadásával” a kisfiú ausztriai protonterápiájának költségeihez járulnak hozzá az adományozók.
Úgy vélem, a mai világban kihalófélben van az önzetlen segítségnyújtás, amit én személy szerint fontosnak tartok, hiszen ha belegondolunk a rászorulók helyzetébe, nagyon jól esik, ha valaki segítő kezet nyújt
vallja a 34 éves férfi, aki Noel szívszorító történetének megismerése után a tettek mezejére lépett.
Elhatározta, hogy jótékonysági futással segíti a debreceni Klinikai Központ Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztályán kezelt súlyosan beteg kisfiú gyógyulását, akinél a daganat, amely ellen harcol, vakságot is okozott. A taxisként dolgozó József célja február, március és április hónapokban 40-40-40, összesen 120 kilométer futással 300 ezer forint előteremtése, amellyel a kisfiú bécsújhelyi protonterápiájának járulékos költségeihez – többek között a kiutazáshoz és a szálláshoz – járul hozzá.
Segíteni szeretnék egy igazi hősnek, aki hatévesen az egyik leggonoszabb betegséggel harcol. Kérlek titeket, támogassuk együtt Noelt
kéri a jótékony sportoló.
József kilométereit banki átutalással lehet „örökbe fogadni” a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján.
Számlatulajdonos: Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány
Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: NOELÉRT
A kezdeményezésről bővebb információk itt találhatók.










Hozzászólások