Debrecen 2022-es költségvetés-tervezetének szociális, egészségügyi és turisztikai ágazatokat érintő vonatkozásait Széles Diána alpolgármester mutatta be 2022. február 22-én. Az eseményen részt vett Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója és Nagy Lajosné, Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálatának vezetője is.
Széles Diána hangsúlyozta, Debrecen 2022-es költségvetésének alapvető eleme, hogy a gondoskodó város gondolatnak megfelelően biztosítsa a feltételeket az intézmények működtetéséhez, és a kötelezően ellátandó feladatokon túl a város által vállalt feladatok teljesítéséhez is.
A szociális ellátórendszer működési költsége 4,5 milliárd forintot tesz ki. Ennek több mint fele városi saját erő, a fennmaradó rész pedig kormányzati támogatás, ami nagy segítséget jelent, elsősorban az ebben a szférában dolgozók bérezésében. A szociális területen dolgozók minden évben jutalomban is részesülnek. 2021-ben ez kétszer is megtörtént, összesen 150 millió forint értékben. Széles Diána megjegyezte, hogy az önkormányzati óvodák dolgozóit is hasonlóképpen jutalmazta a város, összesen 200 millió forinttal. Ezt a hagyományt a város ebben az évben is folytatni kívánja.
A szociális ellátórendszer működési költségét jelentő 4,5 milliárd forintból a legjelentősebb tételt a bölcsődék működtetése jelenti – ez közel 2 milliárd forint. A városi szociális szolgálat közel 1,6 milliárd forintot, a család- és gyermekjóléti központ 600 millió, a gyermekvédelmi intézmény pedig 160 millió forintot igényel.
A tervek szerint idén a város az egészségügyi és a szociális intézmények fejlesztésére összesen közel 2 milliárd forintot fog fordítani. Többek közt az a fogyatékos személyek Ifjúság utcai nappali intézményének jelenleg is zajló felújítására 375 millió forintot költ a város. A Thomas Mann utcai idősek klubjának felújítása kapcsán ebben az évben az eszközbeszerzés van hátra. A Csapókerti Közösségi Ház felújításának része a Süveg utcai idősek klubjának fejlesztése is. A Pallagi úti idősek otthonának belső felújításaira 2016 óta mintegy 400 millió forintot költött az önkormányzat. Legutóbb a koronavírus-járvány miatt szükséges izolációs részlegek kialakítása, orvosi szoba, dolgozói öltözők felújítására került sor – melyeket a sajtótájékoztató résztvevői meg is tekinthettek. Ebben az évben elkezdődik az épület homlokzatának felújítása 50 millió forintnyi önkormányzati saját erő felhasználásával. A városi szociális szolgálathoz tartozó egységek fejlesztésére egyébként összesen 600 millió forintos az előirányzat ebben az esztendőben. Ebben az évben befejeződik a Károlyi Mihály utcai, a Görgey utcai és a Gáborjáni Szabó Kálmán utcai bölcsődék felújítása – összesen több, mint 1,2 milliárd forint értékben –, valamint 52 millió forint értékű beruházás keretében megújul a Kassai út 115. alatti orvosi rendelő is. A város gyermekvédelmi intézményének égisze alatt ugyancsak 52 millió forint felhasználásával négy új lakást alakítanak ki.

Széles Diána elmondta: a város egészségügye szempontjából nagyon fontos lépés volt a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet (Daefi) létrehozása, melynek tevékenységét 2022-ben 100 millió forinttal támogatja az önkormányzat. Ebben többek közt benne van az országosan egyedülálló, a koraszülött-ellátásban igen jelentős szerepet játszó Anyatejgyűjtő Állomás fenntartása is, valamint a Debreceni Egyetemmel közösen készített városi egészségterv tanulságai nyomán 2021 októberében elindított Mozdulj, Debrecen! egészségmegőrző mozgalom támogatása. Eddig összesen 5500-an vettek részt a kül- és beltéri helyszíneken rendezett mozgásos programokon, s 1500-an az ezekhez kapcsolódó önkéntes és ingyenes egészségügyi szűréseken.
Működnek az eindhoveni, londoni, moszkvai és kijevi, s március folyamán újraindulhatnak a brüsszeli, párizsi és a tel-avivi, majd májusban a müncheni repülőjáratok, melyek nyomán bővülhet a Debrecenbe érkező turisták köre.
A költségvetés civil és ifjúsági célú vonatkozásairól szólva Széles Diána elmondta, hogy a 30 millió forintos keretösszeggel kiírandó Civil Alapból a civil szervezetek újra pályázhatnak majd többek közt városrészi programok szervezésének finanszírozására. A város továbbra is többféle tanulmányi és sportösztöndíjjal támogatja majd a tehetséges diákokat, fiatalokat.

A sajtótájékoztató keretében Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója elmondta, hogy a 2021/2022-es tanév október elején indult komplex iskola-egészségügyi szűrőprogramja keretében 16 000 diák szűrését tervezik, s eddig 5 ezer diákot vizsgáltak meg. Ennek a programnak igen nagy jelentősége van abban, hogy a fiatalok esetleges egészségügyi problémáira fény derüljön, s ők ezt követően megfelelő szakellátásban részesüljenek. A Mozdulj, Debrecen! mozgalomhoz kapcsolódó önkéntes és ingyenes egészségügyi szűrések egyik tanulsága eddig az volt, hogy a szűrésen résztvevők 10%-a számára most derült ki, hogy cukorbeteg, 18%-a pedig cukorbetegséget megelőző állapotban van. Ezeknek az embereknek nagyon nagy segítség az, hogy ezzel a problémával szembesülve orvoshoz fordulhatnak.
Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hozzászólások