Ebben a tikkasztó hőségben az Apolló mozi légkondicionált helyiségében igazi hűsítő kikapcsolódást jelent a Családban marad című film. A francia vígjáték hagyományaihoz hűen ugyanis most is egy viszonylag könnyed sztoriba ágyazva kapunk egy komolyabb történetet. Jelesül annak feszegetését, hogy vajon mi minden történik akkor, ha egy családon belül felcserélődnek a szerepek? S vajon bizonyos szerepcserék meg tudnak-e maradni egy adott család keretein belül, vagy azon jócskán túlmutatnak? Louis Garrel rendezéséből kiderül.
Adott egy, a korban már jócskán benne járó hölgy, az amatőr színjátszó csoportot működtető Sylvie (Anouk Grinberg), és a fia, a harmincas éveiben járó, a rendező, Louis Garrel alakította Abel, akiknek az élethelyzete – legalábbis Abel úgy véli – megkövetel némi szerepcserét. A férfi ugyanis aggódva figyeli édesanyját, pontosabban édesanyját az új kapcsolatában: az öt évet börtönben töltött, feltételesen szabadlábra helyezett Michellel (Roschdy Zem) való házassági szándékát.
Kicsit úgy érzi, atyáskodnia kell az anyja felett, vagy legalábbis a báty szerepében kell fellépnie ebben a helyzetben, hisz véleménye szerint Michel csak hazudja, hogy jó útra tért, ám ki tudja, milyen újabb balhé elkövetésére készül – amivel, ha így van, azonnal bajba sodorja a közben feleségül vett Sylvie-t is.
Ha „mindössze” ennyi volna a sztori, már ez is kitöltene egy filmre való időt.
Ám a rendező ezt az alaphelyzetet jócskán tovább bonyolítja azzal, ahogyan Abel „beleáll” ezekbe az új szerepeibe. A fiatalember ugyanis – s itt kapjuk meg a jellemzően francia vígjátéki elemeket – korántsem a szokásos módon akarja új szerepeiben megvédeni az anyját. Azt, hogy mi mindent követ el annak érdekében, hogy kinyomozza, valóban rosszban sántikál-e Michel, nem csak azért nem árulom el, mert ezt majd önök kiderítik, ha megtekintik a filmet, hanem azért sem, mert még mindig nem ez a legfontosabb szál a történetben.
Hanem az, ahogyan a szerepek sajnos korántsem szerencsés módon tovább cserélődnek a sztori előrehaladtával. Például azáltal, hogy egy idő után már nem is Michelnek, hanem épp hogy Abelnek gyűlik meg a baja a rendőrséggel – pedig ő tényleg csak jót akart az anyjának. Azzal pedig, hogy Abel nem hajlandó elfogadni családtagként Michelt, mégis bizonyos értelemben az ő helyzetébe keveredik, máris átléptük a szerepcserék családi kereteit. S akkor még nem beszéltem Abel elvileg legjobb barátjáról, Clémence-ről (Noémie Merlant), akiről egy idő után szintén kiderül, hogy nem csak az és annyi, amennyinek mutatja magát, és ez szintén jócskán megbonyolítja a szálakat, illetve az Abel és anyja között addig működőképesnek vélt szerepeket is kezdi átírni…
Ám ami még inkább izgalmasabbá teszi a történetet, s ami ismét csak összefügg egy-egy szerep fel- vagy elvállalásával, illetve annak megtagadásával, az a színház állandó jelenléte a filmen belül.
Sylvie vágya, a színészet, illetve annak legalább amatőr szintű művelése végigkíséri a teljes sztorit, ám ez se úgy, ahogy várnánk. Ha teszik, az amatőr színtársulat működtetése, a hobbi szintű színészkedés is egészen más „szerepben” fog elénk állni a történet egy pontján. Nagyon is fontossá, sőt, akár életeket mentővé, vagy azokat veszélybe sodróvá válik. Hogy hogyan, azt szintén derítsék ki önök.
Amint azt már megszokhatták/megszokhattuk, egy jó francia vígjátékhoz méltóan ennek a filmnek is annyi szegmense, annyi – egymással mozaikszerűen egymáshoz illeszkedő – szála van, hogy bőven ad kibogozni valót még jóval a megnézése után is.
Azaz, egyfelől felfrissít, másfelől nem is hagy teljes mértékben békén a Családban marad című film. Foglalkoztatja az embert. Hiszen tükröt tart a mi családban betöltött szerepeink elé is. És ezért (is) kiváló alkotás. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe.
Gyürky Katalin
Hozzászólások