A TEDxDebrecen március 28-án, immár 8. alkalommal szervezte volna meg azt az inspiráló eseményét, amelyen elköteleződésről, felelősségvállalásról, tudatos választásról és magatartásról beszélt volna 12 előadó három felvonásban. A járványügyi-helyzet miatt az esemény elmarad, azonban a TEDx több, korábbi előadást is az Alföld Televízió rendelkezésére bocsájtott, így szombaton este 19 órától ezek megtekinthetők a csatornán.
A TED több mint 30 éve indult Kaliforniából egy kicsi előadássorozatként, mára pedig világszerte ismert fogalommá nőtte ki magát. A TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) világszerte nonprofit szervezetként működik és elkötelezettek az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) eszméje mellett.
Az első debreceni TEDx eseményt 2012-ben rendezték meg TEDxNagyerdő néven. 2016-ban a TED engedélyezte, hogy a rendezvény felvegye a város nevét, azóta TEDxDebrecen néven fut az esemény. A cívis városban évente egyszer van lehetőség arra, hogy megrendezzék a konferenciát, 2020-ban erre március 28-án került volna sor.
A TEDxDebrecen előadásait azonban így sem kell teljesen nélkülöznie az érdeklődőknek, hiszen az Alföld Televízión március 28-án este 19 órától korábbi felvételeket tekinthetnek meg. Az első felvonásban küldetéstudatról, médiamanipulációról, vállalkozásról és zenéről lesz szó. A második felvonásban lehetőségekről, nézőpontokról hallhatnak előadásokat. A harmadik felvonás pedig az önértékelés és önbizalom fontosságát fogja középpontba állítani.
Katonáné Kovács Judit, a TEDxDebrecen kurátora korábban az Ízig-vérig nő című műsor vendége volt. Az inspiráló beszélgetés visszanézhető az Alföld Televízió YouTube-csatornáján.










Hozzászólások