Idén tizedik alkalommal május 2-8. között, szerte az országban „nagytakaríthatnak” majd a TeSzedd! önkéntesei.
Idén is megszervezi az innovációs minisztérium a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, amely hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója. Tavaly közel százezer önkéntes vett részt az országos akcióban, és közel 1500 helyszínen szedték össze az ország közterületeiről az illegálisan lerakott hulladékot.
A szemétszedési akciónak köszönhetően tavaly közel 3 ezer tonna hulladéktól tisztították meg az országot, amelyből mintegy ezer tonna az önkéntesek koordinátorok közreműködésével került összegyűjtésre. A szemétszedésben több mint félezer oktatási intézmény tanulói és munkatársai vettek részt, a legtöbb önkéntest megmozgató akciók is az oktatási intézmények közül került ki. Ezen kívül 242 egyesület és civilszervezet, 272 államigazgatási szerv és 156 magánkezdeményezés keretében gyűjtötték az önkéntesek a hulladékot.
A regisztrációs időszak 2022. április 24-én 18 óráig tart a https://regisztracio.szelektalok.hu oldalon, amelyre e-mail címmel vagy a Facebook-profillal is regisztrálhatnak.
Az akció lehetőséget biztosít a résztvevők számára az illegális hulladékkal szennyezett területeknek a megtisztítására, ugyanis az összegyűjtött hulladékok szállítási költségeit, valamint a hulladék összegyűjtéséhez szükséges eszközök (kesztyű, zsák, kötöző) biztosítását is az ITM vállalja.
A TeSzedd! akcióban való részvétel lehetőséget ad az iskolák számára a környezetvédelmi irányú közösségi szolgálat megszervezésére, ezzel együtt a középiskolás diákoknak a kötelező közösségi szolgálatuk részbeni teljesítésére. Emellett közösségi élményt is ad: a családok bevonásával nemcsak a családon belüli, hanem az iskola és a családok közötti kapcsolatok építésére is jó lehetőség.
Hozzászólások