A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai, valamint a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről demonstratív felvonulást szerveztek október 23-ra „a szellemi szabadság jegyében”.
„Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás”
fogalmaztak az esemény leírásában.
A tüntetők 16 órakor kezdtek gyülekezni Műegyetem rakparton, ahonnan nem sokkal fél öt után indultak el, hogy a Március 15-e téren fáklyákat gyújtsanak. A tudósítók szerint sok ezren gyűltek össze, a Műegyetem központi épületétől a Szabadság hídig ért a tömeg, amelynek zömét fiatalok tették ki. A gyülekezés közben Fullajtár Andrea, az SZFE tanára egy jármű platóján elszavalta a Nemzeti dalt, a vonulás megkezdése után nem sokkal pedig mentőt kellett hívni egy idősebb nőhöz.
A Szabadság hídon átvonuló menet eleje negyed hatra érte el az Erzsébet híd pesti lábát, de a vége még mindig a Gellért térnél volt. A szervezők realizálták, hogy a tömeg nem fog elférni a Március 15-e téren, ezért sokan egyből továbbhaladtak az Urániához, ahol koncertekkel és beszédekkel folytatódott a program.

Menet közben a téren rengetegen fáklyát gyújtottak, és azzal haladtak tovább. A tüntetők olykor kórusban énekelni kezdtek, felcsendült az Ég a város, a Ha én rózsa volnék és a Kicsi vagyok én is, gyakran zúgott a szabad ország, szabad egyetem rigmus is.

A szervezők terve az volt, hogy a Március 15-e térről a tiszteletadás jegyében némán vonulnak az Urániáig, ez azonban nem egészen így alakult, sokan tapsoltak menet közben. A tömeg egy része már megérkezett, a műsorral azonban várni kellett, mert a menet vége még csak az Erzsébet hídnál járt. Az újabb és újabb érkezőket tapssal köszöntötték, az egyetem ablakaiból SZFE-sek integettek. Negyed hétkor elkezdődött az első koncert, a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara a Hevesi teremből játszotta Beethoven Egmont Nyitányát, ezt streamelték a tömegnek, amelynek vége az Astoriáig ért. Az előadás végén a zenészek kiálltak az ablakba, hatalmas ováció fogadta őket.
A tüntetések egyik ismert figurája, aki rendszerint minden hasonló megmozduláson perecet árul, ezúttal ingyen osztogatta a perecet. A hangosítással több korábbi demonstrációval ellentétben most nem gond, illetve másféle gond volt: annyira hangosra sikerült, hogy még leghátul is sokan panaszkodnak emiatt.

Az eseménysorozat alatt beszédet mondott többek között, Nagy Erzsébet pécsi tanár (a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviseletében), Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Skaliczki Andrea orvos pedig az új egészségügyi törvény hibáiról és a magyar egészségügyi megoldatlanságairól beszélt.










Hozzászólások