A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, öt kilométeres úgynevezett látványtéren több mint 45000 különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Azt írták, hogy az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik látványossá.
A több mint 29000 pirotechnikai terméket 500 indítási pontról – köztük 9 folyami uszályról, 65 pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról – lövik a magasba a szakemberek, akik hat hónapja készülnek az eseményre – tették hozzá.
A közlemény szerint „a tervezők kiemelten ügyeltek arra, hogy a minden korábbinál szélesebb, öt kilométernyi látványtéren, a Duna-part bármely pontján állva közel azonos vizuális élményben részesüljenek a vendégek”.
Mindez igaz a tűzijátékot kiegészítő drónshow-ra is, amelyben 1300 pilóta nélküli repülőeszköz jeleníti meg a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit.
„Az öreg pásztor által felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijátékshow hat tételét, amit az Elek Norbert által megálmodott zenei kompozíció tesz teljessé”
írták.
A zenei aláfestésben a magyar népdalhagyomány ismert darabjai mellett a legnagyobb zeneszerzőink, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán darabjai is felsejlenek – tették hozzá.
A közlemény szerint Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, a fényfestésért és látványtervezésért felelős Besnyő Dániel, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás.
Forrás: MTI










Hozzászólások