Van egy 13 éves debreceni leánygyermek. 13-an vannak testvérek. Nem tudja, hogy hány testvérével ugyanaz az apukájuk. Az anyukája nem vállalta nevelését, ellátását. Nem tartott rá igényt. Nem tudott?
Az iskolából kimaradt, aztán folytatta. Nevelőszülökhöz került. Nem érezte jól magát. Ők sem kértek belőle. Az anyukája néha jelezte, hogy meglátogatja, de soha nem jött el. Hiába várta. Ha megkérdezik, mit szeret csinálni, azt mondja, sportolni, táncolni. Aztán intézetbe került. Ott sem érezte jól magát. Megszökött, állítólag egy fiúval. Azt mondja, szereti. Aztán visszatért, most újra iskolába jár. Nem tudni, mi lesz. A többiek örültek, hogy újra látják, megölelték. De aggódnak. Nem tudni, mi lesz. Nem tudni, innen hova lehet jutni. Nem tudni semmit. Minden bizonytalan. Csak a félelem az, ami biztos. Meg a felelősség kérdése. A bizonytalanság, hogy felteszi-e bárki is.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások