Ha valaki az idősebb korosztályhoz tartozik, és megélte az 1990-es taxisblokádot, akkor azért, ha viszont nem, azaz akkortájt, vagy azután született, akkor pedig azért lehet számára rendkívül tanulságos a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága által a 2023-as, szám szerint 95. Oscar-díjátadó versenyre jelölt, Tősér Ádám rendezte Blokád című film. Az alkotást Debrecenben az Apolló mozi vetíti.
Olyan alternatív történelemórán vehetünk részt ugyanis a film megtekintése közben, amely egyként avat be bennünket az Antall József irányította kormány külpolitikájába illetve az ezzel összefüggő belpolitikai problémáiba és döntéskényszereibe, másfelől a miniszterelnök, a kormányzati ciklusát a betegsége árnyékában töltő államférfi személyes életének aspektusaiba.
Tősér Ádám filmjének egyik nagy bravúrja éppen ennek a három szempontnak a tökéletes egybefésülése. Azáltal ugyanis, hogy a taxisblokád napjait Antall József épp az akkoriban diagnosztizált nyirokmirigyrákja miatt a kórházból volt kénytelen „végigasszisztálni”, ez önmagában alapot ad arra, hogy a film ne csak az egyre vészterhesebbnek látszó politikai eseményeket tárja elénk, hanem a kórházi ágyról – retrospektíve – a történelemtanárságtól az államfői székig eljutó Antall József személyes életútjába is betekintést nyújtson.
Ehhez pedig az alkotók szintén remek fogást találtak akkor, amikor nemcsak az alig hatvan éves, beteg miniszterelnök személyének láttatásához találták meg a tökéletes személyt Seress Zoltán személyében – aki mellett szintén remek „alteregó” a Göncz Árpád köztársasági elnököt alakító Gáspár Tibor vagy a Kónya Imrét megtestesítő Csőre Gábor és a Horváth Balázst játszó Görög László ,- hanem a kórházi ágyból a személyes életére visszaemlékező Antall fiatalabb énjéhez is megtalálták a megfelelő színészt ifj. Vidnyánszky Attila személyében. Ahogy a hű és hites feleséget, Fülepp Klárát megtestesítő Tóth Ildikónak is van egy fiatalabb „kiadása” a filmben: Márkus Luca.
S így, Antall József fiatalkorát bemutatva maga a politikai aspektus is ismét új fénytörésbe kerül: hiszen minden valahol 1956-tal és a híres Eötvös József Gimnáziumban való oktatással kezdődött Antall életében, akit a kommunista hatalom a politikus édesapja – és utána már a saját ténykedése miatt is – folyamatosan megfigyelt. Az ellenzéki aspektus innen ered tehát, s ehhez képest nagyon izgalmas, hogy amikor 1990-ben Antall végre nem ellenzékiként jut szerephez a magyar történelemben – épp ellene, az ő meghozott döntései ellen kezdenek el tüntetni a taxisok.
A film ezért elsősorban arra fókuszál, hogy ez a népének világ életében jót akaró ember ezt a nehéz helyzetet – betegen – hogyan képes megoldani. Hisz a benzináremelésért nem kis részben ő a felelős, amikor Gorbacsovval tárgyalva – amely találkozó szintén a film részét képezi –, bejelenti szándékát a Varsói Szerződésből való kilépésre, amire válaszul Moszkva azonnal megemeli az onnan küldött nyersanyagok árát…
Mondhatnánk, hogy a mai eseményekkel kapcsolatban áthallásos a film, csak hát, amikor az alkotás forgott, még nem tört ki az orosz-ukrán konfliktus. Ezért ettől az aspektustól, még ha nehéz is, de kénytelenek vagyunk eltekinteni. Attól viszont nem, hogy a probléma gyökereinek feltárása után, a pártcsatározásokba belelátva, az Antall-Göncz közötti nézeteltérés bizonyos szegmenseibe is beletekintve mennyire fontos a filmben Antall környezete: a hűséges felesége, a munkatársai odaadása, a kórházi személyzet folyamatos jelenléte. Ez utóbbiakkal kapcsolatban pedig – s ez is remek fogása a filmnek – bizony nemcsak a történelmi események tárulnak elénk, hanem a film fiktív elemeket is behoz, amellyel még színesebbé tudja tenni ezt a nézőt amúgy is végig a székbe gyökereztető alkotást.
Kiváló, a történelmi hitelességet és a fikciót tökéletesen egymásba játszató film született tehát a Blokáddal. Reméljük, hogy az alkotás nagyságát jövőre az Oscar-díjat odaítélő bizottság is felismeri és értékeli majd.
Gyürky Katalin
Hozzászólások