Szinte gyászban a magyar sajtó és a médiafogyasztó átlagtömeg egy része. Borzasztóság van, felháborodás van, tragédia van. Hogyhát a TV2. Hogy a fideszes-fineszes Vajnáék megvették és hogy le akarják járatni a szegény sorsú, adományokból lélegző Juhász Pétert. Hogy a jó érzésű munkatársak szinte menekülnek, hogy a fantasztikus-kolosszális Friderikusz Sándor sem bírja tovább, hogy felmondanak a riporterek-szerkesztők, mert hogy ugye a politikai karaktergyilkosságok horrorisztikus vérfürdőjében nem akarnának megmártózni. Bánat, halálélmény, megütközés, gyászév.
Még egy ilyen baromságot. Mindez azt sugallja ugyanis, hogy itt kérem valami orbitálisan nagy értékvesztés történt. Hogy veszteség érte a világot. Hogy pótolhatatlan űr tátong. Holott: semmiféle értékvesztés nem történt.
Most mindenki úgy csinál, mintha az eddigi TV2-műsorok a szuperintelligencia ékkövének, az értékközvetítés grállovagjainak számítottak volna, mintha értelmi és érzelmi Kilimandzsáróként magasodtak volna a magyar média gyilkos sivataga fölé. Egy frászt. A "tények" eddig is olyanok voltak például, mint egy Zs-kategóriás horrorfilm, akcentussal beszélt magyar alámondással, s ebben vélhetően nem is igen lesz változás.
Ja, hogy más lett a tulaj? Hogy most már nem azok karakterét kell gyilkolni, mint eleddig, hanem másokét? Ez van: a politika nem szokott töketlenkedni, mikor médiafelületre vágyik. Megszerzi, amit akar, ilyen neki a természete. Ezt egyébiránt pont azok tudják a legjobban, akik most gyászba borultak. Csak ők ugye a másik oldalnak dolgoznak.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások