A keddi nap folyamán több személyt kihallgattak, majd gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt 24 órára őrizetbe vették a kivitelező cég ügyvezetőjét. – írta az UH.ro szerda hajnali negyed egykor a Hargita megyei rendőrség közleményére hivatkozva.
A munkálatokat végző helyi vállalkozás, a Lareno – Fa Kft. adminisztrátorát és egyedüli részvényesét, László Szilveszter Sándort gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják. Előzetes letartóztatásának indítványozásával állítják a bíróság elé.
Az 1910-ben épített bentlakást a városháza bérelte a katolikus egyháztól, és nemrég kezdték el az udvaron a város csatornahálózatára való rákötését. Az első vizsgálatok kiderítették, hogy az omlás a nem megfelelően végzett ásások miatt alakult így.
László Szilveszter Sándor már kedden délelőtt azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az ő utasítására kezdtek el ásni a munkások, anélkül, hogy előzetesen felmérték volna a terepet vagy tanulmányt készítettek volna. Gyorsan akartak haladni a munkálatokkal, nem gondoltak a beomlás elleni védekezésre, nem tudták, hogy a gyerekek bent vannak az épületben, mondta László.
A nyomozók szerint a cégvezető közvetlenül koordinálta a földmunkákat, és nem tartotta be a projektben meghatározott kvótákat. Arra kérte a munkásokat, hogy az alapozás aljáig több mint 2 méter mélységig ássanak, holott a tervekben meghatározott maximális mélység 1,10 méter volt, a munka megkezdése előtti tényleges talajszinttől számítva.
A munkálatokra az engedélyt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátotta ki, azonban Zörgő Noémi szóvivő a nap folyamán a Transtelexnek is elmondta, hogy az előírásokat a projektből nem tartották be. Zörgő szerint az urbanisztikai osztály által kibocsátott engedély alapján a 2,2 méter távolságban kellett volna ásni az épület falaitól. Hétfő délelőtt 10-kor kezdtek ásni, 15.30-ra be is fejezték a munkálatokat, délután négykor összeomlott az épület.
Ligia Deca tanügyminiszter is a helyszínen járt kedden, ő viszont azt hangsúlyozta végig, hogy az épület biztonságossá tétele a tulajdonos és a bérlő felelőssége. Azaz a római katolikus érsekség és a városháza feladata lett volna az épület állagfelmérése.
A Transtelex megkérdezte Gálfi Árpád polgármestertől, hogy az önkormányzat érez-e felelősséget a történtekkel kapcsolatban, azonban konkrét felelet helyett hárított a polgármester, és arról beszélt, hogy az építkezési engedélyek kibocsátása megfelelő volt. Arra a kérdésünkre, hogy az érsekségnek utalt évi 300 ezer lej nem volt-e sok a rozoga épületért, azt válaszolta, hogy az iskola teljes épületkomplexumára, 3 épületre fizetnek ennyit.
Forrás: Transtelex










Hozzászólások