Az orvosi és gyógyszerészeti tudományos élet középpontjában álló izgalmas, aktuális témákat tárta a közönség elé a tizenhárom éves múlttal rendelkező Richter Tudós Klub. A népszerű programsorozat következő állomása a Debreceni Egyetem Élettudományi Épületének nagyterme volt, ahol április 18-án három előadás várta az érdeklődőket.
A személyre szabott medicina a jelenlegi egészségügyi fejlesztések kulcsfontosságú tényezője. A hatékonyságot és biztonságosságot előrejelző diagnosztikus eszközök használatával ma már lehetőség van a megfelelő gyógyszer kiválasztására és a betegség monitorozására, így ez volt az egyik kiemelt témája az eseménynek.
Németh György, a Richter Gedeon Nyrt. orvostudományi igazgatója előadásában az interdiszciplinaritás tükrében foglalkozott a személyre szabott orvoslás kihívásaival és lehetőségeivel. Emellett a 3D nyomtatás egészségügyben való alkalmazásáról és a Richter gyógyításban betöltött partneri szerepéről hallhattak a résztvevők a témák neves, elismert szakértőitől.
A Tudós Klub előadásaira elsősorban a Debreceni Egyetem gyógyszerész, orvostan- és fogorvostan-hallgatóit, az intézmény oktatóit várták, de a program hasznos ismeretanyagot nyújtott a rezidensképzésen résztvevőknek és a fiatal gyakorló orvosoknak, családorvosoknak, gyógyszerészeknek is.
Fotók: hajdupress.hu, Pénzes László










Hozzászólások