Áll a pervatvar a Lokinál, ugyanis a gárda kieséshez közeli pozíciót foglal el az NB I-ben és sem a játék, sem az eredmények nem felelnek meg a minimális kívánalmaknak. A DVSC a 10. helyen áll a 12 csapatos első osztályban, tíz forduló alatt összekapirgált 9 ponttal.
A debreceni vezetőség hétfőn helyzetértékelést és helyzetelemzést kért a sportigazgatótól és a szakmai stábtól. Ábrók Zsolt cégvezető a dvsc.hu-nak elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében.
“Egyáltalán nem megfeledkezve a játékosok felelősségéről szakmai beszámolót kértünk a szakmai stábtól, vagyis választ arra, mi az oka a csapat hullámvölgybe kerülésének, a mindenki által joggal kritizált teljesítménynek. Arra kértük őket, adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre, valamint arra, hogy vizsgálják meg, mennyiben megfelelő játékrendszerben futballozik a csapat. A megbeszélésen első számú szempont a gárda eredményességének gyors és szembetűnő javítása volt” – nyilatkozta Ábrók.
Ennek fényében a Loki szerdán este kikapott a Magyar Kupában az NB II-es Kecskemét otthonában, és búcsúzott a sorozattól.
Következmény egyelőre nincs, bár az sem kizárt, hogy nem a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor tandemen múlik az edzőváltás.
Hiszen itt a nyakunkon a szombati, MTK elleni bajnoki idegenben, két nap alatt biztosan nehéz leakasztani egy edzőt a fogasról. A trénerek távozása egyértelműen megmutatná az őket – nulla szakmai tapasztalattal a hátuk mögött – kinevezni szorgalmazott ember(ek) kudarcát.
Istenem, még kilógna a lóláb, hogy hopp, üres a kassza. Mert ha nem így van, akkor kérdés, miért ilyen besült, szinte semennyi percet játszó igazolásokat ütöttünk nyélbe a nyáron. Hol van az ígért nemzetközi kupaszereplés, a telt házas meccsek a Nagyerdei Stadionban? Arrafelé megyünk? Mert akkor szólni kell, hogy mi ülünk fordítva a lovon! Vajon ki teszi fel a kezét először a történetben? Valószínűleg Huszti egyedül.
“Jegyek elővételben kaphatók!”
(TN)
Fotó: dvsc.hu
Hozzászólások