Belföldi és nemzetközi helyjegyes járatok esetén is immáron lehetőség van a jegy.mav.hu oldalhoz hasonló módon kocsirajzól kiválasztani, hogy pontosan mely helyekre szeretnénk leülni. A fejlesztésnél figyelembe vették a korábban a jegy.mav.hu oldalhoz érkező visszajelzéseket is, így ennek megfelelően néhány aprósággal még könnyebben kezelhetővé tették a felületet.
A funkció a vonatok mellett bizonyos távolsági buszjáratokon is elérhető, de változatlanul csak az induló állomáson felszállók számára elérhető a helyjegyvásárlás.
Ha csak helyjegyet szeretne valaki vásárolni, arra is lehetősége van, ebben az esetben a legegyszerűbb megoldás az, ha a kényelmi szint kiválasztása után a csak helyjegy opciót választjuk. Ez esetben is van lehetőség kocsirajzól konkrét ülőhelyet választani.
A vásárlási folyamatról útmutató ide kattintva érhető el.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium már a nyár elején kiemelt fejlesztésként tekintett a vonatinfo felületének visszakapcsolására, ennek első verziója meg is érkezett július elején az alkalmazás Menetrend menüpontjába. A MÁVPlusz alkalmazásban elérhető új verzió már akkor több utazásnál nyújtott segítséget, mint elődje, hiszen a vonatokon, héveken, és TramTrainen túl az egyes régiókra közelítve a helyközi autóbuszok pozíciója is követhetővé vált, sőt, amely városokban ez elérhető (pl. Budapest, Debrecen, Miskolc, Veszprém), a helyi járatok is követhetők a térképen.
Most egy apró, a járatok pályaszáma/rendszáma, valamint sok esetben a jármű típusa is elérhetővé vált a felületen. A mavplusz.hu oldalhoz hasonlóan a pályaszám azoknál a járműveknél is elérhető, amiket más vasúttársaságok üzemeltetnek (például a railjeteknél, vagy a Szeged-Szabadka kishatárforgalomban). Ezek az adatok a vonatoknál, az autóbuszoknál és a legtöbb helyi szolgáltató esetén is elérhetők.
Az applikáció fejlesztése nem áll meg. A cél az, hogy korrekt módon mutassa a járatok valamennyi adatát, különösen a késéseket valamennyi nézetben.
Forrás: MÁV










Hozzászólások