Járműipari Nyílt Napot szervez a Debreceni Szakképzési Centrum, a BMW Group Gyár Debrecen részvételével, november 16-án, 10 órától, a Kölcsey Központban. Újabb mérföldkőhöz érkezik ugyanis a DSZC és a BMW Group Gyár Debrecen együttműködése: 2023 őszén indul a vállalat és a DSZC duális programja. A rendezvény célja az, hogy a tanulók, szüleik és tanáraik erről átfogó képet kapjanak, megismerjék a jelentkezés feltételeit, valamint a diákok előtt álló lehetséges karrierlehetőségeket.
A 2023-ban induló képzési programban a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, valamint a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum vesz majd részt, amelyben a résztvevők számára a képzési és karriercélok eléréséhez szükséges programokat és támogatást, illetve minőségi tanulási lehetőséget biztosítanak. A teljesen egyedi képzési modellben a tanulók tömbösített heti, és nem napi megosztásban vesznek részt a tanórákon az iskolában és a vállalatnál. A tömbösített szakmai képzési beosztás lehetővé teszi, hogy a tanulók mélyebb gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, és projektfeladatokban dolgozzanak, valamint a 3 éves duális program ideje alatt a teljes BMW-tananyagot elsajátítsák.
A program lehetővé teszi a diákok számára, hogy elektronikai technikus, mechatronikai technikus, gépjármű mechatronikai technikus, valamint informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakon jelentkezzenek duális képzésre a BMW Group Manufacturing Hungary Kft.-hez. A képzés sikeres befejezését követően, a fiatalok teljes munkaidős állásban folytatják pályafutásukat a BMW Group Gyár Debrecennél.

Dr. Barcsa Lajos Debrecen város alpolgármestere elmonda: a Debreceni Szakképzési Centrummal és a BMW Group Gyár Debrecennel már több mint öt éve megtörtént a kapcsolatfelvétel, és elindult a közös gondolkodás. A kormány támogatásának köszönhetően egy flexibilis rendszer jött létre a szakképzésben, erre szükség volt a BMW esetében is, hiszen mind a vállalatnak, mind pedig a magyar oktatási rendszernek meg kellett felelnie a képzési programmal szemben támasztott követelményeknek. Fontos lépés a vállalatok kiszolgálásában pl. a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, valamint a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum bővítése, fejlesztése is. A vállalat debreceni munkavállalókra, a magyar munkaerőre és a DSZC képzett tanulóira számít, ami jó üzenet a debreceni oktatás és a fiatalok számára is, hiszen életpályamodellt kínálnak. Kiemelte, bízik abban, hogy a III. Járműipari Nyílt Nap számos érdeklődőt vonz, ezeknek a céloknak a kiszolgálására.

Dr. Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője az együttműködés kapcsán kiemelte, a vállalat a város fontos partnereként kíván működni, az együttműködés sikerességének „ékes bizonyítéka” a jövő heti járműipari nyílt nap. Az érdeklődők a rendezvényen tájékozódhatnak majd a képzési programról, pl. arról, hogy a szakképzés utolsó három évében hogyan szerezhetik meg a versenyképes gyakorlati tudást a BMW Group Gyár Debrecennél. Dr. Jenei Réka hangsúlyozta, fontos tudnivaló, hogy a 2023-ban induló programra jelentkezni kell, négy szakma tanulóit várják majd. A kommunikációs vezető elmondta, jó ütemben haladnak a képzési központ épületének kivitelezési munkái is. Azt mondta, a rendezvényen a nyitott pozíciókról is lehet majd tájékozódni.

A rendezvény kapcsán Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja elmondta „a szakképzés működésének értelmet a vállalati kapcsolat ad, akkor beszélhetünk jövőképet adó szakképzésről, ha a képzőhely színes vállalati kapcsolattal rendelkezik.” Debrecenben pezsgő a gazdasági környezet, ahol aktívak a gazdasági szereplők, a legmodernebb technológiával rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy „itt szakképzést megvalósítani nagy lehetőség.” Fontos elmélyíteni a kapcsolatot a vállatokkal, ilyen a BMW Group Gyár Debrecen és a DSZC kapcsolata is. Tirpák Zsolt, kancellár hangsúlyozta: kiemelkedő fontosságú, hogy együtt szólítja meg a cég és a DSZC a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. „Minőségi találkozás lehetőségét biztosítja a nyílt nap”, hiszen a szervezők kimondottan azokra a diákokra számítanak, akik már tudják, hogy a járműiparban szeretnének elhelyezkedni. Jó lehetőség az érdeklődőknek, hogy kérdéseket tegyenek fel az iskoláinknak, a DSZC kollégáinak, a tanulóknak és a cég képviselőinek. A DSZC kancellárja felhívta a figyelmet arra, hogy a szülőket is várja a járműipari nyílt nap. A képzési program vállalatspecifikus, amely modern tudást kínál a fiatalok számára, és az oktatók képzése is folyamatos, annak érdekében, hogy felkészülten várhassa a továbbtanulókat a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, valamint a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum.
A III. Járműipari Nyílt Nap iránt érdeklődők több állomáson találkozhatnak a vállalat és az iskolák képviselőivel, a központi ügyfélszolgálati standnál pedig tájékoztatást kaphatnak a Debreceni Szakképzési Centrum teljes képzési kínálatáról is. A rendezvénnyel egyidejűleg lehetőség nyílik majd a BMW Group Gyár Debrecen toborzási aktivitásainak, nyitott pozícióinak és kiválasztási folyamatának megismerésére is.
Forrás: dszc.hu










Hozzászólások