Életének 60. évében elhunyt Korózs András, a MEOESZ elnöke.
Halálhíréről a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége számolt be. Közlésükben azt írták, hogy az egyesület elnöke 2022. november 10-én rövid és súlyos betegség után hunyt el.
„Halála pótolhatatlan veszteség mindannyiunknak, akik benne vezetőnket, kollégánkat, a hazai és nemzetközi kinológia nagy tekintélyű szakemberét és barátunkat tiszteltük és szerettük. Mind a saját, mind MEOESZ, mind a hazai és nemzetközi kutyás élet részvevőinek nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Elnök Úr családja felé.” – írta a szövetség.
Korózs Andrást a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége saját halottjának tekinti. Méltó búcsúztatásáról később történik intézkedés.
A nemzetközileg ismert és elismert Korózs Andrásról a Nimród vadászati szaklap is megemlékezett. Mint azt a nekrológjukban írták, a hazai és nemzetközi kinológia elismert szakembere tenyésztőként elsősorban foxterrierrel foglalkozott. Gyerekként kapta az első kutyát szüleitől, amelyre az ötletet az 1971-es Vadászati Világkiállítás keretében megtartott FCI rendezvény adta. Jelentős sikerei közül a 2017. évi birmingham-i Crufts Showt-t tartotta legfontosabbnak, ahol saját tenyésztésű kutyájával fajtagyőztes címet ért el. A foxterrier mellett német doggal is foglalkozott, Elatus Imperial nevű kutyája tíz ország championja volt. Az Agria Foxterrier Kennel tulajdonosa volt és másfél évtizeden keresztül a Hungária Terrier Klubbot is vezette. Küllem- és munkabírói vizsgával rendelkezett, nemzetközi bíróként bejárta a világot.










Hozzászólások