Teljes a nagyszínpad headliner-sora.
Szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre– tudatták a fesztivál szervezői közleményben. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával,
július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.
Ausztria legismertebb művészének külföldi karrierje hazánkban indult el, így évről-évre ellátogat hozzánk. 2011-ben a Campus nagyszínpados fellépője volt, a visszatérésre pedig vizuális élményekben gazdag, lélegzetelállító műsorral készül, melyhez tökéletesen eredeti és összetéveszthetetlen hangzás, jellegzetes zenei világ párosul majd.
Ezzel kialakult a Campus idei nagyszínpadának headliner-sora,
- Parov Stelar (július 21.)
- Robin Schulz (július 20.)
- ZAZ (július 22.)
A világsztárok mellett néhány további izgalmas nemzetközi előadó neve is nyilvánossá vált. A Campuson lép fel André Tanneberger – közismert nevén ATB – a német DJ fenomén, illetve jön Kelet-Európa legőrültebb rappere, az észt származású Tommy Cash, az ukrán stoner-rock ikon Stoned Jesus zenekar, a technot élő hangszerekkel és pszichedelikus rockkal és blues-zal vegyítő angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a ’Rampampam’ című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi slágerlistákra.
A jubileumi évre a szervezők extrákkal és meglepetéssel is készülnek. A 2023. július 19-én kezdődő jubileumi rendezvény
négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat. A Campus ma már Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, amelyre az indulásakor még csak mintegy 27 ezren, tavaly pedig összesen már 116 ezren látogattak el. A rendezvény az évek során folyamatosan bővült. Sokan emlékezhetnek még rá, hogy 2001-ben Vekeri-tó Fesztiválként indult az esemény, majd 2007-ben – elnyerve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozójának (EFOTT) rendezési jogát – már sokkal nagyobb léptékben valósult meg a Debrecentől néhány kilométerre található Erdőspusztákon. 2008-ban még ugyanezen a helyszínen, de már Campus Fesztivál néven várta a látogatókat, 2009-ben pedig a Nagyerdőre költözött és azóta a Debreceni Egyetemmel karöltve, Debrecen városának támogatásával (a járványhelyzettel terhelt 2020. év kivételével) minden nyáron egyre több és több ember számára biztosított biztonságos, színvonalas és felszabadult kikapcsolódási lehetőséget.
A tizenötödik Campus Fesztivál részletes programja ITT érhető el.
Hozzászólások