A kis kanca egy darabig még anyja gondoskodását és figyelmét élvezi.
Ismét újszülöttel bővült a Debreceni Állatkert lámacsapata- derül ki az intézmény közleményéből. A tavalyi szaporulatot követően, július 1-én egy egészséges kiscsikó látta meg a napvilágot a Dél-Amerika-soron. Az állatkert közlése szerint
A jó étvágyú kis kanca még jó ideig anyja gondoskodását élvezi majd, de szépen erősödik, és a sok pihenés mellett egyre több időt tölt futkározással és játékkal. Az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan sötétbarna-fehér tarka, ami egészen azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör.

Mivel a lámák csapata egy csődörből és annak kancáiból áll, az alig egyhetes lámabébi ivarérése után költözni fog. A nyár folyamán azonban még biztosan marad Debrecenben, és testközelből találkozhatnak vele a látogatók a Dél-Amerika-soron.
A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma mostanra világszerte népszerű haszonállattá vált. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig kizárólag fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során – így a Debreceni Állatkert békés és évről évre utódokkal gyarapodó csapatától nincs miért tartani.










Hozzászólások