Döntésüket „nem szerencsésnek” nevezte, noha elfogadta azt.
Elmondása alapján szürreális élményben volt része Papp Domonkosnak, aki az első élő showban volt kénytelen búcsúzni a Megasztártól.
A Megamániában hosszasan kifejtette, a pillanatok óráknak tűntek, amikor a veszélyzónában volt, és egyszerre szeretett volna megmenekülni a kiesés elől, de izgult a versenytársakért is, hiszen testközelből látta, ki mennyi munkát fektetett a saját produkciójába.
Doma esetében végül a zsűri szava döntött, így ő lett az egyik, aki nem folytathatta a tehetségkutatót. Az ítészek értékeléséről megvan a véleménye, és bár elfogadta azt, nem ért teljesen egyet vele.
Szerintem a középdöntős teljesítményt az élő showban figyelembe venni nem szerencsés – fogalmazott, hozzátéve, hogy meglátása szerint egészen másról szól a kettő.










Hozzászólások