Vannak helyek, ahol a csend egészen mást jelent. Ahol nem sírkövek, koszorúk és mécsesek idézik fel azok emlékét, akik már nincsenek közöttünk, hanem hatalmas, évszázados fák. A Gerecse egyik völgyében található Magyarország egyetlen kegyeleti erdeje, ahol az emlékezés és a természet különleges módon kapcsolódik össze.
A Tata-Agostyán közelében, a Bocsájtó-völgyben található emlékerdő nem mindennapi nyughely. A mintegy 2,5 hektáros terület 2014 óta kínál lehetőséget arra, hogy az elhunytak hamvai egy fa gyökereihez kerüljenek, visszatérve ezzel a természet körforgásába – erről a turistamagzin.hu közölt részletes bemutatót.
Nem a megszokott síremlékek, nem márvány sírkövek várják a megemlékezőket. Az erdőben egészen más fogadja a látogatót, mint egy hagyományos temetőben. Helyettük magasra nyúló fák, csendes ösvények és a természet nyugalma veszi körül azokat az embereket, akik úgy döntöttek, hogy itt ezen a helye szeretnének örök nyugalomra találni. A hozzátartózok pedig ebben az erdőben sétálva lépnek oda ahhoz a fához, ahol az elhunyt szerettük pihen.
Nos, itt jön a kérdés, hogy ez hogyan működik és miként zajlik maga a temetés. A beszámoló szerint az elhunyt hamvait biológiailag lebomló urnában helyezik el egy kiválasztott fa gyökérzeténél. A szertartás lehet polgári vagy egyházi is, erről a hozzátartozók döntenek. A koncepció mögött egy különösen szép gondolat áll, mégpedig az, hogy az ember élete a halála után is része marad a természet örök körforgásának. Az elhunytak emlékét a fák törzsére rögzített névtáblák őrzik. Ezeket úgy helyezik el, hogy ne sértsék a növényeket, és a fák növekedésével együtt a táblák helyzetét is rendszeresen igazítják. Az emlékerdő hivatalosan horizontális örökerdő, vagyis gazdasági célú fakitermelés nem folyhat a területen. Csak a természet és a látogatók biztonsága érdekében szükséges beavatkozásokat végzik el.
Lehetőség van egyéni vagy páros fa kiválasztására, de akár családtagok hamvai is elhelyezhetők ugyanannak a fának a közelében. Azok számára pedig, akik inkább egy közösséghez tartoznának, közösségi fák is rendelkezésre állnak. Talán ma, Hallottak napján érdemes arra is gondolnunk, hogy az emlékezésnek nem csak egyetlen formája létezik. Mert végső soron nem az számít, milyen emlékmű áll valaki után. Nem az, hogy mennyi virágot viszünk a sírra, hanem az, hogy mennyi szeretetet, történetet és emléket hagyott azok szívében, akik tovább élnek.
Hozzászólások