A volt köztársasági elnök az X-en jelentette be, hogy új munkahelye van, mostantól az X·Y Worldwide nevű non-profit vezérigazgatója lesz és azon dolgozik majd, hogy világszerte növelje a születések számát.
Mint azt a 24.hu írta a szervezet alapvetően közpolitikai tanácsokat ad a világ vezetőinek, hogy működő megoldásokat és fenntartható stratégiákat tudjanak fejleszteni a születésszámok összeomlásának elkerülésére. Novák szerint a cég elsősorban a szocio-társadalmi és kulturális korlátokat akarják legyőzni, amelyek a gyerekvállalás előtt állnak. A volt köztársasági elnök bejegyzésében kiemeli, hogy jobban meg akarják érttetni a világgal a Tervezetlen Gyermektelenség nevű koncepciót.
A volt köztársasági elnök február 10-én mondott le, miután közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott a pedofilügyben érintett elítéltnek, K. Endrének.










Hozzászólások