Július 4-én vihar miatt evakuálták Washington belvárosában az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából tartott tömegrendezvény teljes közönségét – írja az MTI.
A közlemény szerint a George Washington Emlékmű körül kialakított biztonsági zónában összegyűlt, több tízezresre becsült tömeget az ünnepi műsor meghirdetett kezdetének időpontjában távozásra szólították fel és a rendőri egységek terelték ki, majd mindenkit arra kértek, hogy keressen védelmet. Erre a célra több környékbeli kormányzati épületet is megnyitottak.
A szervezők mintegy két és fél óra elteltével, még esőben nyitották meg ismét a területet azzal, hogy a programot lerövidítve megtartják, Donald Trump elnök pedig a tervezett időhöz képest mintegy másfél órával később, washingtoni idő szerint este 11 órakor tartja meg beszédét a nemzeti ünnep alkalmából – írják.
Donald Trump a műsor kényszerszünetének idején internetes közösségi oldalán azt írta, hogy mindenképpen elmondja beszédét, amint a vihar elvonult, akár éjszaka is. Az elnöki üzenetet követi a nagyszabásúnak beharangozott tűzijáték – írják.
A washingtoni események közül még a délelőtti órákban törölték a rendkívüli hőség miatt a hagyományos július 4-i felvonulást a belvárosi Alkotmány sugárúton – írja a közlemény.









Hozzászólások