Az I. oDEonFiESZTát, azaz a 2021. augusztus 26-a és 31-e között megrendezett Fiatalok és Egyetemisták Színházi Találkozóját a program kulturális menedzsere, Végh Veronika azért hívta életre, hogy egy-egy este, egy-egy produkció erejéig a debreceni oDEon Színház színpadán lehetőséget biztosítson a hazai fiatal rendezők és színészek bemutatkozására, az egymás közötti kapcsolatteremtésükre. E programsorozat záróakkordjaként, augusztus 31-én a debreceni származású színész és zenész, Dánielfy Gergő minden szempontból unikális egyszemélyes darabját, a Déryné Program támogatta Szimpla vágyakat láthatta a közönség.
A Szimpla vágyak egyfelől azért unikális előadás, mert a műfajára nézvést hazai viszonylatban ehhez hasonlóval még nem találkozhatott a nagyérdemű: a monomusicalként vagy zenés monodrámaként aposztrofálható előadás a maga zenei betéteivel a koncertélményt ötvözi az egyszemélyes, egyszereplős színházi előadással. A műfaja mellett és azzal együtt Dánielfy Gergő produkciója pedig azért is különleges, mert mind a zenéjét és a dalszövegeit, mind pedig a prózai részeit maga az előadó írta, a produkció színrevitelére pedig nem egy „profi” rendezőt, hanem a kaposvári színművészetis csoporttársát, Móczár Bencét kérte fel, és ezzel egy másik fiatal alkotónak is teret biztosított a szárnypróbálgatásra és önmaga megmérettetésére.
A zenés és a prózai részek egyidejű jelenléte, tehát a darab ilyetén kettőssége a Dánielfy által elmesélt történet, és a Móczár által színpadra álmodott világ kettősségével teljes mértékben korrelál, mintegy azt támasztja alá. A történet ugyanis egy olyan fiatal srácról szól, akinek minden álma, hogy zenész legyen. Meg hogy a zene segítségével, a vagánynak tűnő gitározással „csajozhasson”. Ezeket a „szimplának” feltüntetett vágyakat a színpadkép puritán jellege tükrözi vissza: rendkívül találó módon minden egyes jelenet, a fiú életének minden egyes helyszíne egyetlen, hatalmas fekete dobozból – egyébként óriási hangszertoknak is beillő – dobozból „bomlik ki”. Így szembesülünk – a doboz egy-egy oldalát szó szerint „kibontva”, lehajtva – a fiú vágyvezérelte utazásának egyes „állomásaival”. Azzal, ahogyan az anyukája készítette tizenkét szendviccsel, mint a mesék hamuba sült pogácsájával egyszer csak útnak indul, hogy felvételizzen a Zeneművészeti Egyetemre, de csak egy zenei szakközépiskola kolijáig jut, ahol annak egyik, dobozból kinyíló szobájában tengeti az életét… Vagy az élete egy újabb szakaszaként látjuk – ugyanebből a dobozból előhúzva – azt a szintén igen szerény lakásbelsőt, ahol a „szimpla” vágya egyik összetevőjét, a „csajozása” eredményét igyekszik kiheverni. Azt a szerelmi csalódását, amelytől mély depressziós állapotában „három hétig csak két kiflivéget” képes elfogyasztani.
Apropó, szerelmi csalódás… Igen, a zenélni és csajozni induló sráctól az előadás egy pontján megtudjuk, hogy legalább „a lány összejött…” Aztán megtudjuk, hogy ez is csak ideig-óráig sikerült. Ám a történetnek ezeket a részleteit már főként nem prózában, hanem az előadás másik síkján, dalok formájában kapjuk meg. A szívszorító, a kapcsolat fennmaradásért „a csillagokat is lehozó” Átvészelném című dalból, vagy a Részeg álom vagyok neked kezdetű nótából…
Tehát abból a zenei szférából, amely felé a srác törekedett, és amely a történet kettősségét érzékeltetendő, már korántsem a puritánságáról híres… Ezt tükrözendő, a produkció „koncertrésze” ezért olyan, a show világára jellemző effektek, megvilágítások között, olyan „csili-vili” környezetben zajlik, ami egyfelől rávilágít arra, hogy a zenei élet, a zenészség miért lehet vonzó egy fiatal, pályakezdő srác számára, másfelől éles kontrasztot képez a fiú hétköznapi, „prózai” életével. S amikor Dánielfy az előadás több pontján zseniális módon átváltozik egy láthatóan dúsgazdag, rendkívül beképzelt zenei menedzserré, aki a külsejével és a hiányzó belső értékeivel is a sztárvilág visszásságait tükrözi, rádöbbenünk: a fiú biztos, hogy nem ezt akarta, amikor elindult zenélni és csajozni.
S itt, a „mit is akart valójában ez a srác?” – kérdésnél lép be a produkcióba még egy kettősség, amit szó szerint idézek, mert többször is elhangzik, és az előadás szövegének filozófiai mélységeiről is tanúskodik: „Melyik volt az izgalmasabb? Ahogy valójában történt, vagy ahogy azt mesélni szoktuk? Egy ember annyiszor mondja el a történeteit, hogy eggyé válik velük. Azok túlélik őt, s így ő maga is halhatatlan lesz.” Azaz, e kettősség fel-felvillantása után azt is gondolhatjuk, hogy a fiú elmesélte utazás egy-egy részlete, vagy talán egésze csak a fiú képzeletének szüleménye, hogy volt ugyan egy lány, de korántsem ez történt kettejük között, hogy feljutott egy-egy színpadra, de ennek köze se volt a beképzelt menedzserhez… Egy valami azonban biztosnak tűnik: a szimpla vágyak beteljesítésére irányuló utazás kisebb vagy nagyobb, megúszhatatlan fájdalmakkal, csalódásokkal biztosan járt. S mivel közhely, de igaz, hogy valamirevaló művészet csak mély fájdalomból születhet, rájövünk: nem is az a lényeg, hogy mindez így történt-e vagy sem, hanem az, ami ebből létrejött. Mély és tiszta művészet, prózában, dalban, táncban és koreográfiában, Dánielfy Gergő alkotásaként és lenyűgöző előadói tolmácsolásában.
Az alkotók:
- Játssza: Dánielfy Gergely
- Tér: Móczár Bence, Tóth Kázmér
- Fénytervező: Nánási Barnabás
- Mozgás: Sikó Koppány
- Videó: Pál Ákos
- Kellék: Kosár Panna
- Ruha: Bognár Eszter
- Stúdió work: MMP Hangstúdió, Mosquito & Szilágyi István
- Rendező: Móczár Bence
Gyürky Katalin
Hozzászólások