Ma ünnepli 660. születésnapját Debrecen. Nagy Lajos király Váradon 1361-ben adott bíráskodási kiváltságot Debrecen polgárainak, mert azok szolgálatokat tettek neki és apjának, Károly Róbertnek. Az adományt azonban egyszerű pátens és nem kiváltságlevél (privilégium) formában állította ki, ezért a település földbirtokosa, Debreceni István az okiratot június 14-én bemutatta az uralkodónak, és kérte, hogy azt privilégiummal erősítse meg. Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában ez a hiteles átírást is tartalmazó, 1361. június 14-én kiadott oklevél található meg.
A képeslapok június 1-jén lettek 143 évesek. A képeslap a postai levelezőlapból fejlődött ki, de előfutárai már korábban megjelentek. Az Osztrák–Magyar Monarchiában 1869. október 1-jén hozták forgalomba az első „levelezési lapot”, amin a „Correspondenz-Karte” feliraton kívül az osztrák és a magyar címer volt látható. Egy hónappal később a német feliratot felváltotta a magyar „Levelezési lap”. Párizsban, 1878. június 1-jén a nemzetközi postakonferencián elfogadták hivatalos postai küldeménynek.
E két jeles alkalomból közelebb hoztuk őket, és bemutatunk 10 retró képeslapot Debrecenből, amiken megelevenedik a múlt.

Ráadásnak egy érdekesség, ami egy párcentis bemutatkozó könyvecske. Nem képeslap, de méreteiben még kisebb is. A 7-szer 5 cm-es 120 oldalas minikönyvet Széles Lajos készítette 1987-ben.
A képeslapok:
Még sokkal több újabb és régebbi képeslap található a debrecenikepeslapok.blogspot.hu oldalon.




















Hozzászólások