2024 rendkívül mozgalmas és szakmailag sikeres volt az Sz.Variáns számára, hiszen Szakál Jánost, a cég ügyvezető tulajdonosát, az Ernst & Young „Az év üzletembere” díjra jelölték. Emellett az elmúlt évben a cég számos rangos elismerésben részesült, többek között elnyerte a Store Insider díjat, mely tovább gazdagította az Sz.Variáns kiváló eredményeit. Tizedik alkalommal kapta meg a Hungaropack nagydíjat, amely a csomagolóanyag-gyártók legnagyobb hazai elismerése. A közel 60 éves múltra visszatekintő kitüntető címet ezúttal egy édesipari termék luxus szegmensét erősítő csomagolásáért adták át a debreceni manufaktúrának.
A cég innovatív megoldásaival és környezettudatos megközelítéseivel továbbra is kiemelkedő eredményeket ér el a hazai és a nemzetközi piacon, miközben élen jár a hagyomány és a modern technológia ötvözésében, hozzájárulva a magyar csomagolástechnikai ipar nemzetközi ismertségének növeléséhez. A családi vállalkozás évente több tízmillió dobozt készít, amelynek 80%-a a hazai piac igényeit elégíti ki, míg 20%-a exportcélokat szolgál. A külpiacra gyártott termékek 10%-át Szlovákiába, 5%-át Romániába, 3%-át Ausztriába, míg 2%-át Németországba szállítja. Emellett a vállalat beszállítóként neves márkáknak gyárt impozáns csomagolásokat, így Japántól Dubai-on át egészen Amerikáig jelennek meg a debreceni minőség lenyomatai. Az Sz.Variáns 2024-ben az előző évhez képest 23%-os forgalomnövekedést tudott elérni, ami különösen jónak mondható a piaci körülményeket tekintve.
Az Sz. Variáns 2024-ben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, amely alkalomból a cég számos elismerést és figyelmet kapott. A jubileum mellett további büszkeségre ad okot, hogy a vállalkozás ügyvezető tulajdonosa, Szakál János, az Ernst & Young „Az év üzletembere” elismerés közel 40 jelöltje közé is bekerült.
A Hungaropack díj Magyarország leginnovatívabb és legkiválóbb csomagolási megoldásait jutalmazza, egyúttal a nyerteseknek lehetőséget biztosít a nemzetközi piacokon való megjelenésre is. A pályaműveket név nélküli elbírálás során egy független szakmai bizottság értékeli, amely évente mintegy 100 munkát vizsgál. A díjazás során 4-5 termék érdemel elismerést, míg a többi induló egyéb kitüntetésben részesülhet. A Hungaropack díj az évtizedek során a kiválóság és az innováció megtestesítőjévé vált, és továbbra is kiemelkedő szerepet játszik a magyar csomagolási ipar sikerében, valamint annak nemzetközi elismertségében. A pályázat benyújtása minden év nyár elején történik.
Az Sz.Variáns tavaly már tizedik alkalommal nyerte el ezt a rangos kitüntetést, egy prémium kategóriás édesipari termék csomagolásának kimagasló színvonalú megoldásáért.
„A csomagolás tervezése során alapvető szempont volt, hogy a termék megfeleljen a Stühmer Kft. technológiailag fejlett gyártóüzeme magas műszaki követelményeinek. Az alapanyagok kiválasztása, a nyomtatási eljárások, valamint a felületkezelés során a legmagasabb szakmai színvonalat és precizitást alkalmaztuk, figyelembe véve a nagy múltú vállalat arculati elvárásait is. Az egyedi technikák – mint a domborítás, a prégelés, az ablakos kivitelezés és a különleges rátétek – kézműves igényességű, művészi munka eredményei. Az elkészült kivitelezés olyan archaizáló esztétikát képvisel, amely Friedrich Stühmer munkássága előtt tiszteleg, miközben az 1868-as történelmi gyökereket idézi meg”
hangsúlyozta Szakál János, az Sz.Variáns ügyvezető igazgatója.
A hagyományok iránti tisztelet harmonikusan ötvöződik a korszerű technológiai megoldásokkal, így a csomagolás méltó kísérője a Stühmer luxus szaloncukrainak.
Az Sz.Variáns karácsonyi előkészületei már február közepén kezdetüket veszik, amikor a megrendelők igényei végleg formát öltenek. A tavaszi egyeztetések jelentik a nyáron induló gyártás alapját. A vállalat már szeptemberben megkezdi a legkeresettebb termékek – például a szaloncukor dobozok, a beauty termékeket rejtő díszcsomagolások, valamint a céges logóval ellátott papírtáskák készítését, hogy az ünnepi hajrában biztosítani tudják a zökkenőmentes kiszolgálást. A Lean folyamatfejlesztési rendszer segítségével optimalizált gyártási ütemezés garantálja a vállalat hatékony működését.
Az Sz.Variáns Kft. a társadalmi felelősségvállalást alapvető társasági értékként tekinti, ennek megfelelően rendszeresen támogatja a debreceni gyermekklinikát, a helyi hospice szervezet nővéreit, valamint az Országos Vérellátó Szolgálatot. A cég tervei között szerepel a Down szindrómásokat segítő alapítvány munkájának segítése. A vállalat már számos alkalommal összhangba került helyi iskolák és óvodák kezdeményezéseivel. A debreceni családi vállalkozás nemcsak a környezete iránti felelősségvállalásban elkötelezett, hanem a munkatársai jóllétének biztosításában is. A dolgozók év végi elismerésének egyik szép példája a Mikulás napi hagyományos reggeli, amely során a kollégák a sütemények és a közös koccintás mellett átvehetik karácsonyi borukat is, így méltó módon ünnepelve az év eredményeit.
A jövőt illetően a cég újabb innovációkra készül. Terveik között szerepel az okoscsomagolások fejlesztése, amelyek 2025-ben már megjelenhetnek az Sz. Variáns termékpalettáján. Az újítások célja, hogy a csomagolások ne csak funkcionálisak és esztétikusak, hanem interaktívak is legyenek, tovább növelve a vásárlói élményt.
Forrás: PResstonPR és Sz. Variáns










Hozzászólások