A Debreceni Egyetem kutatói és doktori hallgatói és az Arts and Research Bt. vezetője január 10-től 15-ig Észak-Macedóniába látogatnak. A terepmunka célja, hogy felfedezzenek és megfigyeljenek egy autentikus, még a hagyományokat őrző macedón télközepi maszkos és alakoskodó szokást, valamint közelebb kerüljenek a dzsoloma sajátos történetéhez.
A kutatást és együttműködést egy e-learning kurzus készítette elő, melyben a doktori hallgatók és kutatók előzetesen megismerkedtek a dzsoloma történetéhez kapcsolódó irodalommal és megfogalmazták kutatói kérdéseiket és egyben céljaikat a terepmunka idejére.
Január 10-én Szkopjéba megérkezett a doktori hallgatókból és a kutatókból, oktatókból álló csapat. A kutatásvezetők Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, illetve Bólya Anna Mária, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola oktatója. Hozzájuk csatlakoztak a Debreceni Egyetem doktoranduszai, Yossri Jallouli, Beckieh Weru, Jose Antonio Lorenzo Tamayo, Lakni Kumarasiri, Lengyel Zsanett és Milena Medojevic; valamint Lengyel Emese, a Széchenyi István Egyetem munkatársa. Az első nap együttműködési egyeztetést tartottak Ljupco Risteski professzorral, a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetem Néprajzi és Antropológiai Intézet kutatásvezetőjével; Inas Risteskával, a Szent Cirill és Metód Egyetem Néprajzi és Antropológiai Intézet tudományos munkatársával és Rodna Velickovskával, etnomuzikológus és folklórkutató professzorral, a szkopjei egyetem Folklór Intézetének munkatársával.
A második nap már Kavardarciban indult, és a terepmunkára készülve Rodna Velickovska előadást tartott a macedóniai maszkos jelmezekről, melynek során számos kérdés felmerült a kutatásra készülő résztvevőkben, így eredményes diskurzussal zárult a programpont. Kiderült, hogy a dzsoloma azért is izgalmas, mert többek között nem vált turisztikai látványossággá, ezzel megóvva számos tradíciót.
A kutatás harmadik napján a kutatásra felkészítő megbeszélést tartottak a résztvevők. A kutatási dokumentáció része, hogy a legnagyobb közösségi platformon, a Facebook-on több alkalommal fognak élő közvetítéseket tartani, bemutatva a dzsoloma maszkokat, aktivitásokat és tradíciókat.
Az élő közvetítések időpontjai és témái:
- Január 13. 20:00: Begnistei dzsoloma tüzek
- Január 14. 6:00: A begnistei dzsolomárok beöltözése
- Január 14. 7:00: A reszavai dzsolomárok beöltözése
- Január 14. 9:30: Begnistei dzsoloma a főtéren, zajjal és tánccal
- Január 14. 11:30: Reszavai dzsoloma
A közvetítésekhez kapcsolódó Facebook-esemény az alábbi linken érhető el:
A kutatás további napjain a dzsoloma látogatása, valamint interjúkészítések és résztvevő megfigyelés a tervezett program. A kutatás részeként számos publikáció lát majd napvilágot, köztük egy körülbelül negyven oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány és szaktanulmányok rangos folyóiratokban.
Forrás: Lengyel Emese










Hozzászólások