Csaknem négy hete tréningezik a Lokival Kalafat Álmos, a török Besiktas 19 éves szélsője, vasárnap pedig eldőlt, hogy Debrecenben is marad – írja a dvsc.hu.
MInt a portál beszámol róla, a tehetséges, magyar anyától és török apától született labdarúgó több mint egy évtizede nevelkedik a török óriásklub kötelékében, bekerült már a felnőtt gárda keretébe is. A Besiktas U19-es együttesében egyébként legutóbb 27 mérkőzésen 12 találatot ért el. A fiatal játékos balszélsőként, illetve csatárként is bevethető, bemutatkozott a magyar korosztályos válogatottban, az U18-as és az U19-es nemzeti együttesben is gólt szerzett már.
A DVSC és a Besiktas megállapodott, hogy Kalafat 1,5 évre kölcsönben a Lokihoz igazol, a szerződésben vételi opció is van. A török sajtó egy része által “Wonderkid-nek”, azaz “Csodagyereknek” nevezett Álmos a DVSC II. január végi, Hidasnémeti elleni felkészülési mérkőzésén öt gólt lőtt, ezután pedig hosszabb távon is bizonyíthat a cívisvárosban.
Forrás és fotó: dvsc.hu










Hozzászólások