Az emberek születésüktől fogva ugyanazon a mesén cseperednek fel és szocializálódnak, melyben a főhős életének legfontosabb célja, hogy rátaláljon az igaz szerelemre, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem… Később aztán kidugva a fejünket a mesekönyv lapjai közül már nyilvánvalóvá válik, hogy a párkeresés komplikáltabb színtér, mint azt sugallták, de persze így sem lehetetlen küldetés megtalálni a szerelmet, az ideális partnert. És ha már rátaláltunk, szeretnénk meg is tartani a harmóniát és azt a fajta testi-lelki szövetséget, amelyben – a legtöbb kultúra szerint – csak két embernek van helye. A szövetség egyik alapvető szabálya ugyanis a modern társadalmakban a monogámiában nyilvánul meg. És itt a bökkenő.
A monogámia és a szerelem ugyanis két különböző dolog. Dan Savage amerikai párkapcsolati tanácsadó szerint annyira mélyen belénk van égetve az a gondolat, hogy a monogámia egyenlő a szerelemmel és fordítva, hogy úgy gondoljuk, ha nincs monogámia, akkor szerelem sincs – mondja.
A szerelem egy érzés. A monogámia egy szabály.
A legtöbb jelenkori társadalomban e kettő azonban szorosan egymásba kapcsolódik. A monogám kapcsolatokban egy valakivel tartunk fenn szexuális kapcsolatot, és a többség olyan kultúrában él, amelyben elvárt, hogy ez a szabály házasság néven idővel törvényes szerződéssé váljon. (Ezen szabály megszegése sok országban mai napig bűntettnek számít.)
Közismert, hogy őseink vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, és az antropológusok szerint a törzsek az egyenlőség elve alapján élték a mindennapjaikat. A rendelkezésre álló beszámolók alapján ezen közösségek tagjai a szexuális szokások tekintetében nem fogadtak kizárólagosságot párjuk felé, és éppen ezért az utódokkal is mindenki sajátjaként törődött, közös feladatnak tekintették a szülőséget. Ez így volt természetes. A mai társadalmakban ez a népesség többségének nem működne, a pulzáló birtoklási vágy és a (szexuális) féltékenység miatt.
Ma már több tény is alátámasztja azt, hogy a monogámia sokkal újabb találmány, mint azt a legtöbben gondolnánk. Akkor alakult ki, amikor elhagyva a gyűjtögető életmódot rájöttünk, hogyan kell földet művelni. Az embereket innentől kezdve intenzíven kezdte el foglalkoztatni a tulajdonjog, a birtoklási vágy kérdése. A frigyre lépésnek sok ezer évig nem a férfi és a nő közötti személyes kapcsolat, hanem békekötés vagy üzleti szövetség, egyfajta gazdasági társulás volt a célja. Az hogy valaki szerelemből és ne érdekek mentén kössön házasságot, a nyugati társadalmakban csupán néhány száz évvel ezelőtt vált szokássá. Ekkor váltottunk át arra az eszmére, hogy a házasság alapjának a szerelemnek kell lennie.
A mai modern világban pedig már származási, gazdasági prekoncepciók nélkül eldönthetjük mi magunk, milyen kapcsolatokban akarunk élni, és ebbe beletartozik az is, hogy a kölcsönösen nyitott vagy monogám párkapcsolati életvitelt preferáljuk inkább. Vagy hogy a monogámia, vagy a partnerünk mellett kötelezzük el magunkat. A szerelem és a monogámia kettőse kicsit olyan mint a modernizált tangó, mely a szexuális kapcsolat táncos ábrázolása: a szenvedély vezérli, hol összeforr, hol szétválik, ellentétekben és érzelmekben gazdag.
David Barash, a Monogámia mítosza című könyv szerzője szerint a monogámia nem természetes dolog. – Fel kell ismernünk, hogy ezért meg kell dolgoznunk, ha ezen elv mentén szeretnénk élni. Az emberek egyik különösen érdekes tulajdonsága, hogy az állatvilágban talán egyedüliként, olyan dolgokra is képesek vagyunk, amelyek nem természetesek – mondja. Hozzátette: az ember talán nem evolválódott szexuálisan monogám lénnyé, de az alkalmazkodásra nagyon is képesek vagyunk.
Hozzászólások