Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmje egy Erőss Zsolt 2013-as eltűnéséről szóló megrendítő lélektani dráma. A magyarországi premiere a CineFesten volt szeptember 10-én, amit közönségtalálkozó követett. A mozikba szeptember 22-én kerül.
Az igaz történeten alapuló film Sterczer Hilda (Pál Emőke) szemszögéből mutatja be, hogy miként élte meg férje 2013-ban a hegymászás közben bekövetkezett eltűnését és halálát.
Bár a cím mélységeket és magasságokat is említ, főleg mélységet kap a közönség, de nem rossz értelemben, ugyanis egyrészt a férje elvesztése miatt a főszereplő állapota eléggé lent van, másrészt ezért az ő lelkének mélységeibe látunk bele, a boldog pillanatokból csak annyit kapunk, hogy átérezzük a veszteséget.
A cselekmény középpontjában az áll, hogy a hegymászók a halálról nem beszélnek, miközben szinte minden utazásukkal kockára teszik életüket, ezáltal kegyetlennek, vagy legalábbis félelmetesnek mutatja be ezt a sportot a film. Részben ez vezet ahhoz, hogy Hilda nehezen birkózik megférje halálával, részben az, hogy a holttest nem kerül elő, mivel akkora magasságban történik a tragédia.
Erőss Zsolt (Trill Zsolt) ahhoz képest, hogy a feleségével való kapcsolata fontos eleme az alkotásnak, keveset szerepel. A motivációja sem teljesen világos, hogy mikor már ő Magyarország legeredményesebb hegymászója, több 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, egyik alkalommal már a jobb lábát is elvesztette, volt felesége és két gyermeke, miért kockáztatott. Utalnak rá többször is, hogy neki ez volt az élete, le se lehetett volna róla beszélni, de racionális okot nem kapunk. Több játékidővel ezt jobban ki lehetett volna bontani.
Ezzel szemben Hilda karaktere nagyon jól ki van dolgozva, Pál Emőke nagyon jól hozza ezt a nagyon nehéz szerepet. Főszereplőnk nagyon szerelmes férjébe, tőle tanult meg hegyet mászni, róla álmodik, ezeken az álmokon, visszaemlékezéseken keresztül ismerjük meg Zsolt karakterét. Az egyik jelenetben a sajtó szóba hozza, hogy ő lehetett volna a legjobb női magyar hegymászó, mégis abbahagyta férjével ellentétben, és némettanárként tevékenykedett a gyereknevelés mellett.
Mivel Zsolt híres volt, így a sajtó is fontos része a filmnek. Egy ország hegymászója volt ő, szinte mindenki ismerte, és tudni akarták, hogy mi történt vele, ki mástól tudhatnák meg, mint a feleségétől. A televízió is többször keresi, az újságok is írnak róla, sőt még a boltban is ez a csevegés témája. Ez meg is nehezíti Hildának a feldolgozást, mert kérdezgetik, hogy mikor beszélt vele utoljára stb. Az egyik ilyen alkalommal pánikrohamot kap.
Nem csak a sajtó, hanem a település, ahol laktak, szintén hasznot akar húzni belőle, amiből egy komédiába hajló megemlékezés kerekedik. Ez a film legerősebb jelenete. Azt a Máté Péter dalt éneklik, amit utált, a mogyoródi vitézek poszthumusz vitézzé avatják, és az emléktábla sem túl előnyösen ábrázolja. A sok elfojtás közben Hilda nem bírja megállni nevetés nélkül az abszurd helyzetet.
Szép visszatérő eleme lett a filmnek a fütty, amivel eleinte Zsolt és Hilda a hegymászás közben jelez egymásnak, majd ez átöröklődik a lányukra, az akkor még csak hatéves Gerdára (Nagy Enikő), akit szintén megvisel apja halála, de korából fakadóan ő máshogyan reagál, mint édesanyja. Ő még átadja magát az érzéseinek, ezt anyjának még meg kell tanulnia.
A filmet A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal – Sterczer Hildával beszélget Révész Szilvia című könyv ihlette, amit a rendező akkor olvasott, mikor édesanyja rákos lett, és ezért foglalkoztatta a gyász. Édesanyja azóta meggyógyult.
A film érdekessége, hogy a színészek a valós személyek ruháit hordták, amit az özvegy Sterczer Hilda adott nekik kölcsön. Illetve nem csak, hogy az osztrák Alpokban 3000 méter magasságban is forgattak, de még a forgatás előtt is elutazott a stáb együtt hegyet mászni a filmre való ráhangolódás gyanánt.
A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon minden eddiginél több magyar film debütál. Mind az öt alkotásról (három nagyjátékfilmről és két dokumentumfilmről) olvashatnak a HajduPressen. A további filmek:
Hozzászólások